Lázadás és női függetlenség:

Az 1830-as évekbeli elterjedésétől kezdve nemcsak abban az értelemben volt a lázadás és a női szabadság szimbóluma, hogy nők a szoknyát forradalmi zászlóként lengetve végre megmutathatták bájaikat, magukra haragítva az egyházakat és az erkölcscsőszöket, hanem a színpadi szerepléssel korábban nem látott anyagi függetlenséget is kivívhattak.

Az 1890-es években, mikorra a kánkán igazán divatba jött, és szórakoztatóipari jellege már minden népréteg számára elérhetővé vált, a Moulin Rouge táncosaként sokkal többet kereshetett egy nő, mint a számára elérhető munkakörökben gyári munkásként vagy mosónőként. A kánkán nemcsak az erotikus provokációval, hanem ezzel is kivívta a hagyományos berendezkedés rosszallását.

Márpedig ez a tánc maga volt a patás ördög, támadás a konzervatív eszme ellen

Gátlástalan mozdulatok és féktelen ugrások sora, visítások és sikolyok – nem véletlenül jelent a szó „lármát”.

A fiúk kezdték

Az 1820-as években egy csapat fiatal férfi valahol Párizs külvárosában némi improvizációval próbálta meg feldobni a francia négyest, és fellendítették a lábukat a magasba – tulajdonképpen így született meg a kánkán. Kezdetben lábemelgetéssel és kézmozdulatokkal kísért páros tánc volt a szegényebb rétegek mulatóiban, amit a sebes és kicsapongó galopp 2/4-es ütemű zenéjére roptak, és amihez hamarosan becsatlakoztak a nők is.

Az 1840-es évektől aztán szépen lassan beszivárgott a párizsi belkerületek mulatóiba, majd a varieté és revüműsorokba, ahol már szinte csak nők táncolták, főleg egyedül: a csoportos, egysoros felállás csak később alakult ki.

1889-ben aztán megnyitotta kapuit a Moulin Rouge, és egy egészen új korszak vette kezdetét: a mulató hamar a kánkán fellegvárává vált, ahova már elegáns népek is jártak szemrevételezni a hírhedt, mocskos táncot, amit a közhiedelem szerint prostituáltak táncoltak.

Az 1890-es évekig ez valóban így volt javarészt, de az első sztárok például egyáltalán nem szorultak rá erre. Őket a párizsi éjszakai élettel együtt előszeretettel festette meg festményeken és litográfiákon Henri de Toulouse-Lautrec festőművész, Jane Avril és Louise Weber kánkántáncosnőket például ő tette halhatatlanná.

Utóbbit örökíti meg a híres La Goulu, amelyikkel Lautrec festőpályája is felfelé kezdett ívelni. Plakátjaival nem mellesleg óriási reklámot csinált a műfajnak, neki is köszönhető, hogy a kánkán divatba jött.

A vérforraló műfaj Jacques Offenbachot is megihlette: a kánkán zenei alapmotívuma, amit a legtöbb kánkánelőadás alatt hallunk, a francia zeneszerző Orfeusz az alvilágban című operettjében csendül fel.

(Forrás:Jane Avril by Toulouse-Lautrec, fidelio.hu: https://tinyurl.hu/eWr2)