Hírek
2012. Január 12. 14:41, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/NMRFK
Kábítószerfogás Bátonyterenyén
Két bátonyterenyei személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akiket a nyomozók őrizetbe vettek, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói 2012. január 6-án közös intézkedés keretében elfogtak két személyt, akik kábítószer-gyanús anyagot birtokoltak, illetve a rendelkezésre álló adatok alapján terjesztették is. A rendőrség adatai ezen túlmenően a jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélés gyanúját alapozták meg.
Több lakásban tartottak házkutatást, mely során az anyagok mellett azok használatával, fogyasztásával kapcsolatba hozható tárgyakat foglaltak le, így különösen növényi törmelékeket, önzáró tasakokat és digitális mérlegeket.
Az intézkedések során kirendelt szakértő előzetes véleménye szerint a lefoglalt anyagok közül a soron kívül megvizsgált anyagok jelentős része, 4_MEC típusú dizájner drog, mely 2012. január 1-jétől tiltó listán szerepel, és kábítószernek minősül.
Az ebből a fajtából lefoglalt szerek mennyisége a szakértő véleménye szerint mintegy tizenkétezer adagra – hígítástól függően – elegendőek, adott esetben halálos túladagoláshoz is vezethetnek. A további lefoglalt kábítószergyanús anyagok vizsgálata jelenleg folyamatban van.
A hatóság az eljárás során két bátonyterenyei személyt hallgatott ki gyanúsítottként. A férfiakat a nyomozók őrizetbe vették, és a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. A büntetőeljárás a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságon további szakértők, és a látókörbe került fogyasztók bevonásával folyik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 07. 16:57, hétfő | Helyi
Jókai Mór rokona, Jókay-Ihász Lajos etette az első amerikai űrhajósokat
Miután az űrversenyre rákapcsolva a NASA elindította a Mercury-programot, 1961-ben elérkezettnek látta az időt az első emberes űrrepülésekhez. Abban az évben két asztronauta, Alan Shepard és Virgil Grissom is sikeresen megjárta az űrt,
2024. Október 07. 16:45, hétfő | Helyi
Forradalmasíthatja a telefon- és elektromosautó-gyártást egy új akkumulátortechnológia
Jelenleg a lítiumion-akkumulátorok számítanak az elektromos járművek, repülőgépek és okostelefonok energiaellátása sztenderdjeinek, elsősorban magas teljesítményük miatt. Azonban van egy jelentős hátrányuk:
2024. Október 07. 16:25, hétfő | Helyi
Az első állandó, Hold körül keringő bázis
Alakul a NASA fejlesztése: hamarosan új űrállomás áll majd üzembe. A NASA Gateway holdi űrállomásának egyik kulcsfontosságú modulja fontos teszteket teljesített,
2024. Október 07. 06:38, hétfő | Helyi
Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból
Az 1849. október 6-án kivégzett mártírok hősi viselkedésükkel megmutatták, hogyan lehet emelt fővel, méltósággal meghalni. A megtorlás hónapjai és annak menete a történelemkönyvekből már jól ismert,