Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2013. Augusztus 09. 13:30, péntek | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Interaktív kiállítás a salgótarjáni üveggyártás történetéről

Interaktív kiállítás a salgótarjáni üveggyártás történetéről

Interaktív kiállításon ismerkedhetnek a látogatók az üveggyártás 120 éves salgótarjáni történetével és emlékeivel a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban egy szeptemberben induló beruházás eredményeként.

Szirácsik Éva múzeumigazgató az MTI-vel közölte: a múzeum százmillió forintot nyert pályázaton az „Üvegváros. Öblösüveggyár történeti és üvegművészeti tanulmányi raktár” című kiállítás megvalósítására. Az elnyert összeg tartalmazza az épületrész korszerűsítését, illetve a műtárgybarát környezet kialakítását is.
Az interaktív kiállításon a látogatók végigkövethetik az üveggyártás folyamatát, a bemutatott több ezer tárgy egy részét pedig kezükbe is vehetik. A tanulmányi raktárba vetítőhelyiséget is terveznek, itt a régi gyár életéből láthatnak filmeket az érdeklődők.
A kiállított tárgyak a múzeum honlapján is láthatók lesznek. A jövőben az intézmény múzeumpedagógiai programja jelentős mértékben épül az új kiállítás anyagára: a beruházás része lesz a múzeumpedagógiai foglalkoztató is.
A múzeumban jelenleg játéktár és interaktív műhely is épül. Az intézmény nemrég ötszáz darab, különféle gyermekjátékot kapott, egy magánszemély jóvoltából. A jövőben ezt az adományt is szeretnék a látogatók, főleg a gyerekek rendelkezésére bocsátani a játéktárban. Az interaktivitást szolgálná a tervezett műhely, ahol egy kemence is helyet kapna: ebben a különféle kézműves foglalkozások után üvegek, tűzzománcok és kerámiák kiégetésére nyílna lehetőség - mondta el Szirácsik Éva.

Címkék: üveggyártás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 15:15, kedd | Helyi

Áder János a fenntartható életmódról és az újrahasznosíthatásról is beszélt diákoknak Pétervásárán.

Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke környezetvédelmi, fenntarthatósági témájú előadást tartott.

2024. Május 07. 08:33, kedd | Helyi

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók.

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 07. 08:00, kedd | Helyi

Záporok, zivatarok jönnek.

Egy hidegfront hatására erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen várható eső, zápor, zivatar.

2024. Május 07. 04:26, kedd | Helyi

A magyar olimpiai csapat párizsi formaruhái

Élsportolók és hírességek mutatták be a magyar olimpiai csapat párizsi formaruháit. A Magyar Sport Napján tizenhat-tizenhat élsportoló és meghívott híresség mutatta be a magyar olimpiai és paralimpiai csapat formaruháit.