Hírek
2024. Február 11. 21:21, vasárnap |
Helyi
Forrás: BBC/portfolio/web/zsuffa csaba
III. Károlytól betegsége
![III. Károlytól betegsége](/external/image_cache/2/8/b/28b2040b3fe4c67da09fa1842dbdc6f1.jpg)
Itt az első nyilatkozat III. Károlytól betegsége nyilvánossága hozása óta. III. Károly brit király először nyilatkozott, mióta rákkal diagnosztizálták. A brit uralkodó kifejezte háláját a közösség támogatásáért.
III. Károly daganatos betegségének közlését követő első nyilvános közleményében kifejezte mély háláját a világ minden tájáról érkező támogatásért. A 75 éves uralkodó az ilyen gesztusok fontosságát hangsúlyozva elmondta:
Mint azt mindazok tudják, akiket a rák érintett, az ilyen kedves gondolatok jelentik a legnagyobb vigaszt és bátorítást.
Ez a köszönetnyilvánítás azután hangzott el, hogy a Buckingham-palota hétfőn bejelentette: Károly király egy pontosan meg nem nevezett típusú rákkal küzd,
JELENLEG PEDIG A NORFOLKI SANDRINGHAMBEN TARTÓZKODIK KEZELÉS CÉLJÁBÓL.
Az uralkodó betegségét egy januárban végzett orvosi vizsgálat során fedezték fel, amelyet prosztatamegnagyobbodás miatt végeztek el. A palota tisztázta, hogy a diagnózis nem prosztatarákra vonatkozik.
III. Károly közleménye szerint állapotának nyilvánosságra hozatala növelte a közvélemény figyelmét és megbecsülését az Egyesült Királyságban és világszerte működő, rákbetegeket és családtagjaikat támogató szervezetek iránt.
A fáradhatatlan gondoskodásuk és elkötelezettségük iránti élethosszig tartó csodálatom a saját személyes tapasztalatom miatt még nagyobb - fogalmazott.
Károly király egészségi állapota miatt ideiglenesen felfüggesztette uralkodói kötelezettségeinek ellátását. Távollétében a királyi család több magas rangú tagja, köztük Kamilla királyné és Vilmos walesi herceg átvették bizonyos feladatok ellátását.
Az uralkodó és Kamilla szerdán hagyta el a londoni Clarence House-t, hogy a norfolki rezidenciába költözzenek. Sussex hercege, Harry ugyanazon napon rövid látogatást tett az Egyesült Államokból.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 26. 13:23, péntek | Helyi
Folytatódik a „Házhoz megyünk!” program Nógrád vármegyében.
Prevenciós előadásokkal és személyre szabott tanácsokkal várták a bűnmegelőzési szakemberek az érdeklődőket több Nógrád vármegyei településen.
2024. Július 26. 08:21, péntek | Helyi
Szuper programokkal indult a 33. Tusványos!
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Erdély egyik legszebb táján, Tusnádfürdőn 34 programhelyszínen és rengeteg előadóval várja idén a résztvevőket!
2024. Július 26. 08:15, péntek | Helyi
Napos péntek.
Sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő felhőkből csapadék sehol sem várható.
2024. Július 26. 06:39, péntek | Helyi
1869. november 17-én adták át a Szuezi-csatornát, a Föld egyik legfontosabb és legforgalmasabb vízi útját
Aktualitásunk, hogy Nasser egyiptomi elnök, 68 éve, 1956. 07. 26-án államosította. A szuezi földszoroson át a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő csatorna ötlete már az ókorban felmerült.