Hírek
2024. Február 20. 12:00, kedd |
Helyi
Forrás: MTI-BUDAPEST
Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csiksomlyói búcsúba.
Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csiksomlyói pünkösdi búcsúba. A zarándokvonat május 17-én indul és pünkösdhétfőn érkezik vissza - közölték a szervezők.
A négynapos program legfontosabb eseményei a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához. Mosóczi László, a MÁV-START vezérigazgatója elmondta: az idei program újdonsága, hogy a két zarándokvonat először tesz meg egy teljes erdélyi kört.
A tervek szerint 16 kocsiból étkezőkocsiból álló össznemzeti zarándokvonatot a Tamási Áron emlékére felmatricázott mozdony fogja húzni - ismertette.
Mosóczi László felidézte: a mára kultikussá vált vonatok története 2007 őszén kezdődött, amikor a Kárpáteurópa Utazási iroda felkereste a vasúttársaságot a zarándokvonat ötletével. Az egy zarándokvonatból azóta kettő lett, a 400 zarándokból pedig csaknem másfél ezer.
Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője elmondta: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár Csorna, Győr, Komárom és Tatbánya érintésével érkezik Budapestre. Ott összekapcsolják a Székely Gyorssal, és a két vont együtt indul Erdélybe.
A zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak. Itt szintén részt vesznek szentmisén, majd a pünkösdi forgatagon.
Fontosnak nevezte, hogy idén is folyamatosan lehet majd követni az interneten a vonat útját. A vonat vendége lesz Dévai-Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, valamint egy zenekar, amely mindig annak a tájegységnek a zenéjét játssza, amelyen a vonat éppen áthalad. A program meghívott díszvendége Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész.
Petrus György, a Kárpáteurópa Utazási iroda cégvezetője az MTI-nek elmondta, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonatok 2008 óta több mint 18 000 ezer zarándokot utaztattak és több mint 34 000 kilométert tettek meg Magyarországon és Erdélyben.
Megjegyezte, a két vonat összekapcsolása után az össznemzeti zarándokvonat szerelvénye csaknem fel kilométer hosszú, ezért az eleje kiér a Keleti pályaudvar csarnokából.
Frigyesy Ágnes újságíró, a Budapesti Székely Kör elnöke közölte, a zarándokvonaton a gyimesbükki csángó árva gyermekek javára gyűjtenek.
Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 31. 07:50, péntek | Helyi
Számos újfajta kockázatot rejt a mesterséges intelligencia egy tanulmány szerint
Az általános célú mesterséges intelligencia (MI) munkahelyek megszűnéséhez, a terrorcselekmények és ámokfutások számának megugrásához vezethet,
2025. Január 31. 07:26, péntek | Helyi
Új életet lehelnének a Fülek és Salgótarján közti vasútvonalba
A hosszú évekig tartó elhanyagoltság után úgy tűnik, egy szép napon újra nemzetközi vonatforgalmat bonyolíthat le a füleki pályaudvar. Szlovák és magyar részről is vannak pozitív fejlemények,
2025. Január 30. 11:50, csütörtök | Helyi
Veszélyes vándorút: volt, hogy megették a gólyát I.
Nagyon sok veszély leselkedik a vonuló madarakra. A ragadozók mellett az időjárás viszontagságai is sűrűn szedik az áldozatokat, különösen a fiatal, tapasztalatlan vándorok közül.
2025. Január 28. 17:20, kedd | Helyi
Városi vasút Salgótarjánban - bővül a salgótarjáni tömegközlekedés
Nemcsak a múltat, de a jövőt is rendezzük. Salgótarján új polgármestere javaslatára, a 81-es vasúti fővonal infrastrukturális felújításával,