Hírek
2013. Április 24. 12:00, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Helyreállítják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot Szécsényben
![Helyreállítják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot Szécsényben](/external/image_cache/0/8/3/0836ed872737af979b2b12dcd9df77a8.jpg)
A Belügyminisztériumtól igényelt vis maior támogatásból állítják helyre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) Járási Tankerületi Igazgatóságát Szécsényben.
A munkálatokra azt követően, hogy márciusban beomlott az épület tetőszerkezetének egy része - közölte az MTI-vel a jegyző.
Bagó József elmondta: a március 12-i omlás után kiürítették az épületet, amely a munkák miatt azóta is üresen áll, a Klik - átmenetileg az iskolában elhelyezett - dolgozói remélhetően két-három hét múlva költözhetnek vissza.
Márciusban azonnal megkezdték a kármentést és az életveszély elhárítását, a jogerős építési engedély birtokában pedig hozzáfognak az újjáépítéshez - tette hozzá.
Mint a jegyző elmondta, újra kell építeni a kapubejáró fölötti tetőrészt, vissza kell majd kapcsolni a gázt és az áramot, helyreállítani az internetkapcsolatot.
A kétmillió forintos munkára 1,8 milliós támogatást igényelt az önkormányzat, az első előleget már átulta a tárca - közölte Bagó József.
A belvárosi, Kossuth úti épületnél történt omlásban senki nem sérült meg, a baleset kora este, munkaidő után történt Szécsényben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 11:21, szombat | Helyi
Neil Armstrong és az amerikai Apollo-program
1969. július 20-án Neil Armstrong az amerikai Apollo-program keretében Edwin „Buzz” Aldrinnal együtt elsőként lépett a Holdra.
2024. Július 20. 09:00, szombat | Helyi
A 37. muzsikustábort rendezik meg Balassagyarmaton.
A 37. \"Zene határok nélkül\" elnevezésű nemzetközi muzsikustábort rendezik meg a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton szombattól július végéig.
2024. Július 20. 08:37, szombat | Helyi
Párizs 2024 - Ferenc pápa: az olimpiai játékok a békét, nem a háborút hirdetik.
Az olimpiai játékok természetüknél fogva a békéről, nem a háborúról szólnak hangoztatta Ferenc pápa Laurent Ulrich párizsi érseknek címzett és pénteken közzétett levelében.
2024. Július 20. 08:25, szombat | Helyi
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este.
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton.