hanem sziget, emlékére Grönland legészakibb részét (amelyet meglepő módon alig borít jégtakaró) Peary-földnek nevezik.

Kutatásai közben fölfedezte a ma ismert legnagyobb, kilenc tonnás meteoritot, amely jelenleg New Yorkban látható.

Útjai során sokat tanult a helyi eszkimóktól, miközben egyre közelebb jutott céljához, az Északi-sarkhoz. 1905-ben a kanadai Ellesmere szigetről indulva az északi szélesség 87. fokáig hatolt előre, de a zord időjárás miatt vissza kellett fordulnia.

Utolsó expedíciójára 1908. június 6-án hajózott ki New Yorkból, szeptemberben érte el a jéghatárt. Az áttelelés után, 1909 februárjában indult 8 társa, 17 eszkimó, 19 szán és 133 kutya kíséretében a pólus felé. Kísérői meghatározott időközönként visszafordultak, az utolsó szakaszt csak Peary és Henson tette meg.

Állítása szerint 1909. április 6-án – a világon elsőként – elérte az Északi-sarkot, ahol kitűzték az amerikai zászlót, méréseket végeztek, majd harminc óra elteltével visszaindultak.

Peary teljesítményének elismeréséül 1911-ben a kongresszus törvényben fejezte ki a nemzet köszönetét, és ellentengernagyi rangot szavaztak meg neki.

Az Északi-sark felfedezésének dicsőségéért azonban még életében ádáz harc indult. Peary a végtelen jégsivatagból felbukkanva csak 1909. szeptember 6-án küldhette el táviratát: „Csillagsávos lobogó leng az Északi sarkon – Peary.”

Legnagyobb megdöbbenésére azonban volt munkatársa, Frederick Albert Cook öt nappal korábban már világgá röpítette ugyanezt a hírt, ráadásul Cook azt állította, hogy már egy évvel korábban, 1908. április 21-én megjárta a sarkot.

Végül a szakértők és a közvélemény is Pearynek adtak igazat, diadala azután lett teljes, hogy Cook eszkimó kísérői bevallották: az expedíció még a pólus előtt megállt, a bizonyítékul használt képek a céltól messzire készültek. Cookot csalás miatt perbe fogták és bebörtönözték, csak 1929-ben szabadult.

A nyolcvanas évektől jóval súlyosabb kétségek merültek fel: a feljegyzéseket vizsgálva egyre valószínűbb, hogy Peary nem érte el a sarkot, mintegy 30 kilométerrel tévedett. Az is biztos, hogy 1991-ben napvilágra került naplójában április 6-án egy szóval sem említette a nagy eseményt, mérési eredményei pedig elfogadhatatlanok.

További gyanúra adhat okot, hogy míg expedíciója az első három héten napi 21 kilométert tett meg, az utolsó szakaszon, amikor csak egy társával haladt tovább, napi 42 kilométert könyvelt el, márpedig ilyen sebesség még a mai motoros szánokkal is képtelenség.

A vitát valószínűleg már nem lehet eldönteni. Ellenfelei szerint szándékosan vezette félre a világot, védelmezői azzal érvelnek, hogy a kor műszereivel nem állapíthatta meg hitelesen helyzetét, s jóhiszeműen vallhatta, hogy az Északi-sarkon járt.

Ha mégsem így történt, akkor a dicsőség Joseph Fletchert illeti: ő ugyanis 1952-ben az amerikai légierő C–47-es típusú repülőgépével bizonyítottan leszállt a földrajzilag pontosan meghatározott Északi-sarkon.

_____________