Hírek
2013. Június 07. 12:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Hármas könyvünnep Salgótarjánban
![Hármas könyvünnep Salgótarjánban](/external/image_cache/8/9/0/89047aff0fcfdb95c1cda2d0e0dc51e4.jpg)
Hármas ünnepet tartanak az idei Ünnepi Könyvhéten a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárban: a könyvhét eseményein túl kiosztják a Balassi Bálint-díjakat és az épület huszonöt éves múltjáról is megemlékeznek.
Az épületet éppen 25 éve vehette birtokba a Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár olvasóközönsége, az évforduló is emeli az idei, immár 84. Ünnepi Könyvhét eseményeit Salgótarjánban – mondta az MTI-nek Molnár Éva, az intézmény igazgatója.
Hozzátette: az elmúlt években bizonytalanná vált az is, hogy megtarthatják-e az ingatlant, az akkori tulajdonos megyei önkormányzat ugyanis legalább részbeni értékesítését fontolgatta. A salgótarjáni önkormányzathoz kerülésükkel azonban stabilizálódott a helyzetük.
A könyvtárigazgató elmondta: a megyei könyvheti megnyitót idén az országossal egy időben, csütörtökön tartják, rendezvényeikbe idén a fiókkönyvtárak is bekapcsolódnak.
A nyitónapon mutatják be Térey János Moll című kötetét, a szerzővel Mizser Attila, a Palócföld folyóirat főszerkesztője beszélget. Pénteken a Palócföld legújabb számát ismerheti meg az olvasóközönség fiatal szerzők társaságában. A könyvtári programokba idén közéleti személyiségek is bekapcsolódnak, akik könyves élményeikről vallanak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.
2024. Július 21. 08:39, vasárnap | Helyi
Pollenhelyzet - Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon!!!
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közpo
2024. Július 21. 08:26, vasárnap | Helyi
Mérséklődik, de marad a hőségriasztás!!!
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján.
2024. Július 21. 08:15, vasárnap | Helyi
Meleg idő, helyenként zápor, zivatar.
Reggel még keleten, délkeleten eshet, majd napközben sok napsütés várható.