Hírek
2014. Július 18. 07:30, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Hagyományőrző rendezvényt tartanak Szentén
![Hagyományőrző rendezvényt tartanak Szentén](/external/image_cache/f/5/d/f5d1ef89354a4f5d84adf0bbd64cd5e2.jpg)
A népi mesterségeknek és művészeteknek ad teret a Hagyományok útján elnevezésű rendezvény szombaton Szentén.
A látogatók kipróbálhatják a csuhéfonást vagy a kovácsmesterséget, de íjászverseny is lesz a Nógrád megyei faluban - tájékoztatta az MTI-t a program sajtófelelőse.
Szaniszló Hajnalka elmondta: a helyi mesterembereket és mesterségeket, a vidék specialitásait, népművészetét helyezik középpontba és mindazoknak lehetőséget adnak a bemutatkozásra, akik részt vesznek a helyi hagyományok ápolásában.
A programot a balassagyarmati Ipoly Hagyományőrző Egylet szervezi.
A Hagyományok útja rendezvény reggel íjászversennyel kezdődik, erre előzetesen már csaknem százan jelezték részvételüket. Ebédidőben egy ízletes, hagyományos palóc specialitást kóstolhatnak meg a vendégek. Bemutatót tartanak az ilinyi íjászok, a csesztvei csikósok, a Börzsöny Nehézgyalogság és Kelemen Zsolt lovas íjász.
A hollókői Szent László Vitézei Egyesület a középkort, azon belül az Árpád-házi időszakot idézi meg korabeli viseletben és fegyverekkel, láthatja a közönség Csernik Szende székely lábbábos műsorát, koncertet ad a Dobroda Zenekar, a napot nemzetközi táncház zárja.
A rendezvény otthont ad az I. Nemzetközi Ifjúsági Néptánc Fórumnak is, amelyen több mint 150 táncos lép fel, a magyarok mellett szlovákok, lengyelek és csehek.
A nap során a gyerekek népi játékokkal játszhatnak, a felnőttek kipróbálhatják a nemezelést, csuhéfonást, kosárfonást, az íjászatot és a kovácsmesterséget. Lesz kézműves vásár és kocsizási lehetőség, lovagoltatás, vásárt tartanak a kistermelők, és mindenki megkóstolhatja a kemencében sült finomságokat Szentén.
Képünk illusztráció.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 22. 08:15, hétfő | Helyi
Visszatér a meleg nyári idő.
Sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből elszórtan nyugaton és helyenként a Duna-Tisza közén fordulhat elő zápor, zivatar.
2024. Július 22. 08:00, hétfő | Helyi
Tűzgyújtási tilalom!!!
A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatóak.
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Helyi
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.