Városlista
2025. február 10, hétfő - Elvira

Hírek

2023. Szeptember 28. 11:30, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI/SZABÓ LAJOS

Gyulán és környékén jubilál a Muzsikál az erdő programsorozat a hétvégén.

Gyulán és környékén jubilál a Muzsikál az erdő programsorozat a hétvégén.

Péntektől vasárnapig Gyulán és környékén rendezik meg az idén 20 éves Muzsikál az erdő programsorozatot - közölték a szervezők.

A rendezvény hagyományosan az Erdők hete regionális megnyitója is egyben. Pénteken Gyulán, az Almásy-kastélynál, szombaton Városerdőn, vasárnap pedig Nagyvárad közelében, Félixfürdő tölgyerdejében rendezik a klasszikus és népzenei koncerteket.
Fellép mások mellett Heincz Gábor "Biga", Szalóki Ági és a Tálas Áron Trió, a Fonó Zenekar, Szokolay Dongó Balázs és a Mentés Másként trió, a Temesvári Bokréta Citera Együttes, a Hot Jazz Band, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara, a Nagyváradi Állami Filharmónia Kamarazenekara, a Körös Rézfúvós Kvintett, a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar, a Bartók Béla Vegyeskar és az Erkel Ferenc Vegyeskar.

Idén sem csak a koncertekről szól a háromnapos rendezvény, lesznek erdei szakvezetéses séták, kerékpár- és kenutúra, sétahajózás, kézműves foglalkozások, hagyományőrző szilvalekvárfőzés, környezettudatosságra nevelő műhelyek és helyi termékek vására. A gyerekeket bábelőadással és népmesével, valamint vásári fajátékokkal várják.

A Muzsikál az erdő rendezvénysorozat 2023-ban ünnepli 20. évfordulóját. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit.
Idén négy helyszínen rendezték meg: a Szatmár-Nyírségi homokháton, Kecskeméten, a Mátrában és a rendezvénysorozat zárásaként a Körösök völgyében.
A részletes program megtalálható a www.muzsikalazerdo.hu weboldalon.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Február 09. 20:33, vasárnap | Helyi

A VALENTIN NAP EREDETE

A Valentin-nap vagy Bálint-nap már világszerte a szerelmesek napja – de honnan ered ez a különleges nap? Milyen szokások élnek a különböző országokban február 14-ével kapcsolatban

2025. Február 06. 07:40, csütörtök | Helyi

77 éve alapították meg a Kossuth-díjat

1948. február 13-án alapította az Országgyűlés a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Kossuth-díjat az 1848-as forradalom centenáriuma alkalmából.

2025. Február 02. 18:16, vasárnap | Helyi

KIK AZOK A PALÓCOK?

Képzeld el, hogy valaki azt mondja neked, hogy él egy nép, mintegy 20 000 km2-es területen, kb 1-1,5 millió létszámmal.

2025. Január 31. 07:50, péntek | Helyi

Számos újfajta kockázatot rejt a mesterséges intelligencia egy tanulmány szerint

Az általános célú mesterséges intelligencia (MI) munkahelyek megszűnéséhez, a terrorcselekmények és ámokfutások számának megugrásához vezethet,