Hírek
2023. December 27. 08:00, szerda |
Helyi
Forrás: IDŐKÉP
Folytatódik a decemberi kora tavasz!
![Folytatódik a decemberi kora tavasz!](/external/image_cache/5/b/4/5b4f357e897e66512d5129308a7499c3.jpg)
A Dunántúl délnyugati felén és helyenként az északkeleti határ közelében indulhat ködösen a nap, majd napközben a napsütésé lesz a főszerep
Szerdán De délnyugaton helyenként csak lassan oszlik fel a köd. A nyugati-északnyugati szél az Alföldön és az Északi-középhegységben reggel, délelőtt többfelé élénk lehet. Kora reggel -2, +6, napközben 6-12 fok valószínű.
Csütörtökön napos és ködös, rétegfelhős tájak váltakozhatnak, utóbbira főként északon, északnyugaton számíthatunk. Csapadék legfeljebb ködszitálás formájában fordulhat elő a ködös tájakon. A Dunántúlon helyenként megélénkül a délnyugati szél. A maximumok 4 és 13 között alakulnak, a tartósan ködös, szürke tájakon lesz hidegebb.
Pénteken is hasonló időben lesz részünk, ekkor főként északkeleten ragadhat be a köd és rétegfelhőzet, míg máshol több órára kisüthet a nap. A délnyugati szél keleten és a Dunántúl déli felén többfelé megélénkül. Napközben 5 és 13 fok közé melegszik a levegő.
Hétvégén is marad az enyhe idő, de már jobban megközelítik a frontok a térségünket, emiatt többfelé feltámad a szél, erős, a Dunántúlon vasárnap viharos lökések is lehetnek. Nagy csapadékra nem kell számítani, de kisebb záporok előfordulhatnak. Délutánonként továbbra is 5-13 fokot mérhetünk.
Hójelentés
Bánkút 3 cm
Eplény 40 cm
Kékestető 16 cm
Mátraszentistván 60 cm
Sátoraljaújhely 3 cm
Visegrád -
Nem várható havazás
A következő napokban folytatódik az enyhe idő, havazás továbbra sem jön.
Orvosmeteorológia
Éjjel egy hidegfront súrolja térségünket, így szerdán gyenge hidegfronti hatással kell számolni.
Fejfájás, görcsös panaszok jelentkezhetnek, csökkenhet a vérnyomás.
Hajnalban, reggel a ködös, nyirkos tájakon a kopásos eredetű ízületi panaszok is felerősödhetnek.
A köd egy része délnyugaton csak lassan oszlik fel, az itt élők bágyadtabbak, lehangoltabbak lehetnek.
Máshol a napos időszakok viszont jó hatással lesznek hangulatunkra, közérzetünkre, érdemes lesz kimozdulni és egy nagyot sétálni.
Réteges öltözet viselése ajánlott.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!
Közlekedésmeteorológia
Szerda hajnalban reggel délnyugaton nagy területen, északkeleten helyenként pára, illetve köd okozhat korlátozott látási viszonyokat.
Napközben a köd egy része délnyugaton csak lassan oszlik majd fel, máshol napos időre, száraz utakra készülhetünk, így leginkább a napszemüvegekre lehet szükség vezetés közben.
Az ország északi-északkeleti felén a nyugati-északnyugati szelet kora délutánig helyenként élénk lökések kísérhetik, melyek kis mértékben csökkenthetik a járművek menetstabilitását.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 11:21, szombat | Helyi
Neil Armstrong és az amerikai Apollo-program
1969. július 20-án Neil Armstrong az amerikai Apollo-program keretében Edwin „Buzz” Aldrinnal együtt elsőként lépett a Holdra.
2024. Július 20. 09:00, szombat | Helyi
A 37. muzsikustábort rendezik meg Balassagyarmaton.
A 37. \"Zene határok nélkül\" elnevezésű nemzetközi muzsikustábort rendezik meg a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton szombattól július végéig.
2024. Július 20. 08:37, szombat | Helyi
Párizs 2024 - Ferenc pápa: az olimpiai játékok a békét, nem a háborút hirdetik.
Az olimpiai játékok természetüknél fogva a békéről, nem a háborúról szólnak hangoztatta Ferenc pápa Laurent Ulrich párizsi érseknek címzett és pénteken közzétett levelében.
2024. Július 20. 08:25, szombat | Helyi
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este.
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton.