Hírek
2023. December 25. 08:08, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI-VATIKÁNVÁROS SÁRKÖZY JÚLIA
Ferenc pápa emberséget szorgalmazott advent negyedik vasárnapján.
![Ferenc pápa emberséget szorgalmazott advent negyedik vasárnapján.](/external/image_cache/f/c/0/fc0a2f2c13fa42282e082da1bbc889b0.jpg)
Emberséget szorgalmazott Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédében.
Az egyházfő közelségét hangsúlyozta a háborútól szenvedőkkel. Hozzátette, nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik nyomorban, éhezésben, rabszolgaságban szenvednek. Istent kérte, hogy emberséget töltsön a szívekbe.
Ferenc pápa imával, szeretettel és mérséklettel teli ünneplést kívánt. Azt mondta, nem szabad az ünneplést a fogyasztással összekeverni. Ünnepelni lehet, és a keresztényeknek így is kell tenni, egyszerűen, pazarlás nélkül, megosztva azokkal, akik nélkülöznek vagy magányosok - hangoztatta.
A Kölnből, Bécsből és Madridból érkezett terrorfigyelmeztetést követően az olaszországi templomoknál tovább erősítették a biztonsági készültséget.
A Szent Péter térre vezető sugárút oldalsó sávjait is lezárták a járműforgalom előtt már vasárnap reggeltől, egyenként és két biztonsági ellenőrzésen keresztül engedik be az érkező hívőket és turistákat a térre.
Este fél nyolckor kezdődik a mise a Szent Péter-bazilikában. A december 24-i éjféli misét 2009-ben este tíz órára hozták előbbre, majd még korábbra.
A belépés ingyenes, de a helyeket előre le kellett foglalni.
A szertartás a teljesen sötét bazilikában veszi kezdetét: bíborosok, püspökök és más papok a főbejárattól a főoltárig haladnak, ahol felcsendül a Kalenda, a karácsonyt hírül adó ének, és felkapcsolják a bazilika fényeit. Az oltárnál leveszik a kendőt a jászolról, melyben a gyermek Jézus szobra fekszik. A szobornál népviseletbe öltözött gyerekek helyeznek el virágot a kontinensek képviseletében, az idén Olaszországból, Mexikóból, Elefántcsontpartról, Indiából és Koreából.
Nagy valószínűség szerint a 87 éves egyházfő ülve követi a szertartást. A misén kínaiul imádkoznak a pápáért és a papokért, franciául a kormányzókért és a befogadást kereső migránsokért, arabul a békéért és a fegyverek zajának elnémulásáért, portugálul a gyermekekért és a törékeny emberekért, végül vietnami nyelven azokért, akik nem hisznek Istenben vagy elveszítették hitüket. Ferenc pápa szombaton nevezte ki a Szentszék első állandó diplomáciai képviselőjét Vietnamban, ami a legelső lépést jelenti a két állam közötti diplomáciai kapcsolatok elindítására.
A mise végén a gyerekek elhelyezik a Szent Péter-bazilika egyik kápolnájának betlehemében a Gyermek Jézus szobrát. Hasonlóképpen elhelyezik Jézuska szobrát a Szent Péter téri jászolban is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 11:21, szombat | Helyi
Neil Armstrong és az amerikai Apollo-program
1969. július 20-án Neil Armstrong az amerikai Apollo-program keretében Edwin „Buzz” Aldrinnal együtt elsőként lépett a Holdra.
2024. Július 20. 09:00, szombat | Helyi
A 37. muzsikustábort rendezik meg Balassagyarmaton.
A 37. \"Zene határok nélkül\" elnevezésű nemzetközi muzsikustábort rendezik meg a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton szombattól július végéig.
2024. Július 20. 08:37, szombat | Helyi
Párizs 2024 - Ferenc pápa: az olimpiai játékok a békét, nem a háborút hirdetik.
Az olimpiai játékok természetüknél fogva a békéről, nem a háborúról szólnak hangoztatta Ferenc pápa Laurent Ulrich párizsi érseknek címzett és pénteken közzétett levelében.
2024. Július 20. 08:25, szombat | Helyi
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este.
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton.