Hírek
2024. Február 12. 08:00, hétfő |
Helyi
Forrás: IDŐKÉP
Eső, zápor még előfordulhat!

Reggel még sok felhő lesz felettünk. A keleti és nyugati tájak kivételével még több helyen lehet eső, zápor.
Hétfőn Délután már csak elszórtan, egyre inkább keleten és néhol nyugaton fordulhat elő kisebb eső, zápor, és ekkor már több helyen szakadozottá válik a felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Az északnyugati szelet többfelé élénk, a Dunántúl északi felén helyenként erős lökések kísérhetik. Kora reggel 3-7, napközben 10-15 fokot mérhetünk.
Kedden keleten lesz még több felhő az égen, itt fordulhat elő szórványosan kisebb eső, zápor, máshol a napsütés kerül előtérbe, csak időnként növekedhet meg a felhőzet. Az északi-északnyugati szél sokfelé élénk, erős lesz. Hajnalban 0, +7, kora délután 8-13 fok valószínű.
Szerdán túlnyomóan napos időre készülhetünk, valamivel több felhő keleten lesz az égen, de számottevő csapadék itt sem várható. A szél mérséklődik, már csak északkeleten élénkülhet meg. Hajnalban többfelé fagyhat, napközben 7-12 fokra számíthatunk.
Csütörtökön keleten napos idő várható, máshol nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Kisebb eső főként a Dunántúlon fordulhat elő. A légmozgás nem lesz jelentős. Napközben 6-13 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Pénteken változóan, gyakran erősen felhősm lesz az ég, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Estefelé nyugaton eleredhet az eső. A Dunántúlon és a középső tájakon feltámadhat a légmozgás. Ezen a napon 7-14 fokra készülhetünk.
Bár pár fokkal visszaesik a hőmérséklet a következő napokban, de továbbra is folytatódik az évszakhoz képest enyhébb idő, a csapadék mindenhol eső, zápor formájában fog érkezni.
Orvosmeteorológia
Hétfőn a kettősfronti hatást fokozatosan hidegfronti hatás váltja fel, így kezdetben intenzív fejfájás, ingadozó vérnyomás, fáradtság jelentkezhet, majd délutántól egyre inkább a szédüléses illetve görcsös panaszok erősödhetnek fel, ingerlékenyebbek, türelmetlenebbek lehetünk.
A többfelé szeles idő fokozhatja a tüneteket, valamint a szél miatt romlik hő- és komfortérzetünk.
Öltözzünk rétegesen, a szeles időben könnyen megfázhatunk.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről!
Közlekedésmeteorológia
Hétfőn eleinte főként az ország középső harmadán , majd egyre inkább keleten csúszhatnak esőtől, záporoktól az utak, de egy-egy futó zápor délután nyugaton is előfordulhat.
Az északnyugati szél napközben egyre többfelé élénk, a Dunántúlon erős lehet, emiatt jelentősebb mértékben csökkenhet a járművek menetstabilitása.
Eleinte keleten lehetnek hosszabb napos időszakok, majd délutántól már többfelé szakadozottá válik a felhőzet, a napos időszakokban és tájakon érdemes lesz napszemüveget viselni.
Hajnalban, reggel a szélcsendesebb részeken átmenetileg pára, köd okozhat korlátozott látási viszonyokat.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 06. 07:40, csütörtök | Helyi
77 éve alapították meg a Kossuth-díjat
1948. február 13-án alapította az Országgyűlés a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Kossuth-díjat az 1848-as forradalom centenáriuma alkalmából.
2025. Február 02. 18:16, vasárnap | Helyi
KIK AZOK A PALÓCOK?
Képzeld el, hogy valaki azt mondja neked, hogy él egy nép, mintegy 20 000 km2-es területen, kb 1-1,5 millió létszámmal.
2025. Január 31. 07:50, péntek | Helyi
Számos újfajta kockázatot rejt a mesterséges intelligencia egy tanulmány szerint
Az általános célú mesterséges intelligencia (MI) munkahelyek megszűnéséhez, a terrorcselekmények és ámokfutások számának megugrásához vezethet,
2025. Január 31. 07:26, péntek | Helyi
Új életet lehelnének a Fülek és Salgótarján közti vasútvonalba
A hosszú évekig tartó elhanyagoltság után úgy tűnik, egy szép napon újra nemzetközi vonatforgalmat bonyolíthat le a füleki pályaudvar. Szlovák és magyar részről is vannak pozitív fejlemények,