Városlista
2025. február 12, szerda - Lívia

Hírek

2023. Szeptember 14. 10:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kis hétfői autózás következménye.

Egy kis hétfői autózás következménye.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két helyi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a 31 éves salgótarjáni férfi 2023. augusztus 28-án délután élettársával és szintén salgótarjáni 40 éves ismerősével egy személygépkocsit önkényesen elvettek oly módon, hogy a sértett egy köztéri padon felejtett indítókulcsával azt elindították, majd abba beülve közlekedtek vele.A környező településeken autókáztak egyet, miközben pár ismerősük is csatlakozott hozzájuk. Salgótarjánba visszatérve a városközpontban a két férfi kirakta utasait, majd már csak kettesben folytatták céltalan útjukat a város területén. Hirtelen ötlettől vezérelve egy mellékutcában félreálltak és leszedték a jármű rendszámait, lekaparták a regisztrációs matricát abból a célból, hogy a jármű azonosítását megnehezítsék. Mielőtt a négykerekűt hátrahagyták, az akkumulátort, a magnót és a jármű okmányait is kilopták belőle.A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói a beszerzett információk és adatok alapján a fiatalabb férfit szeptember 6-án, míg idősebb társát 12-én állították elő a rendőrkapitányságra, ahol a kihallgatást követően a 40 éves férfit – mivel korábbi vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt a bíróság jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte – bűnügyi őrizetbe vették.

Buda Gábor r. alezredes
sajtószóvívő

Ezek érdekelhetnek még

2025. Február 09. 20:33, vasárnap | Helyi

A VALENTIN NAP EREDETE

A Valentin-nap vagy Bálint-nap már világszerte a szerelmesek napja – de honnan ered ez a különleges nap? Milyen szokások élnek a különböző országokban február 14-ével kapcsolatban

2025. Február 06. 07:40, csütörtök | Helyi

77 éve alapították meg a Kossuth-díjat

1948. február 13-án alapította az Országgyűlés a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Kossuth-díjat az 1848-as forradalom centenáriuma alkalmából.

2025. Február 02. 18:16, vasárnap | Helyi

KIK AZOK A PALÓCOK?

Képzeld el, hogy valaki azt mondja neked, hogy él egy nép, mintegy 20 000 km2-es területen, kb 1-1,5 millió létszámmal.

2025. Január 31. 07:50, péntek | Helyi

Számos újfajta kockázatot rejt a mesterséges intelligencia egy tanulmány szerint

Az általános célú mesterséges intelligencia (MI) munkahelyek megszűnéséhez, a terrorcselekmények és ámokfutások számának megugrásához vezethet,