Hírek
2013. Április 04. 08:19, csütörtök |
Bulvár
Forrás: MTI
Börtönbe vonult John McTiernan, a Die Hard-filmek rendezője
![Börtönbe vonult John McTiernan, a Die Hard-filmek rendezője](/external/image_cache/2/5/6/25666e96e7805802be6aed1ff91f9ebf.jpg)
Megkezdte egyéves börtönbüntetésének letöltését a lehallgatási botrányba keveredett John McTiernan amerikai rendező, akinek nevéhez többek közt a Die Hard első, harmadik és negyedik része, valamint a Vadászat a Vörös októberre és a Medicine Man című filmek fűződnek.
Az amerikai sajtó szerint a rendező szerdán vonult be egy észak-dakotai szövetségi börtönbe. Az ellene zajló per hosszú évek óta tartott, McTiernannek azonban fellebbezésekkel sikerült elodáznia, hogy bezárják.
A rendezőt 2010-ben mondták ki bűnösnek egy lehallgatási botrányban játszott szerepe és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) félrevezetése miatt, de már négy évvel korábban beismerte, hogy hazudott a hatóságoknak. Később visszavonta vallomását.
McTiernan régebben megbízta a sztárok hírhedtté vált magánnyomozóját, Anthony Pellicanót, hogy szerezzen információkat Charles Roven producerről, akivel a Rollerball - Könyörtelen játék című filmen dolgozott együtt.
A rendező munkásságát a Die Hard-filmek, a Medicine Man és a Vadászat a Vörös októberre című filmek mellett olyan kasszasikerek gyarapítják, mint a Ragadozó, a Thomas Crown-ügy és Az utolsó akcióhős.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 25. 14:49, csütörtök | Bulvár
Bródy Sándor magyar író, drámaíró és publicista
161 éve született ezen a napon Bródy Sándor magyar író, drámaíró és publicista. Hatással volt többek között Ady Endrére, Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára, Szomory Dezsőre és Molnár Ferencre is.
2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár
Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében
Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Bulvár
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.