Hírek
2024. Február 15. 07:45, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: RÓMA-PÁRIZS
Bajnokok Ligája - Kikapott Rómában a Bayern München, otthon győzött a PSG
A Bayern München egygólos vereséget szenvedett Rómában a Laziótól, a Paris Saint-Germain pedig 2-0-ra nyert otthon a Real Sociedad ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharcok első mérkőzésén.
Rómában sokat birtokolta a labdát a müncheni csapat - melynek másodedzője Lőw Zsolt -, a játék többnyire a hazaiak térfelén zajlott, mégis utóbbiak szereztek vezetést a 69. percben. Egy ellentámadásnál Immobile cselezgetett a 16-oson belül, majd Isaksenhez passzolt, aki kapura lőtt, de közben Upamecano beletalpalt a bokájába. A játékvezető kiállította a védőt, egyben büntetőt ítélt a Laziónak. Immobile állt a labda mögé és a bal alsó sarokba passzolt. Emberhátrányban is próbált támadni a bajor együttes, de az egész este során pontatlan volt, hiába kísérletezett gólszerzéssel, nem nagyon találta el a kaput. A hazaiak nagy lelkesedéssel és nagyon szervezetten játszottak.
Párizsban az első félidőben kevés esemény volt, a másodikban azonban feljavult a PSG játéka. A párizsi csapat számára megnyugtató előnyt harcolt ki a visszavágóra, előbb Mbappé lőtt a bal felső sarokba Marquinhos passza után, majd Barcola futott el a bal oldalon és befelé húzva a kapus lábai között lőtte el a labdát. A spanyol csapat az első félidőben jól tartotta magát, de az egész mérkőzésen veszélytelen volt a hazaiak kapujára.
A visszavágókat március 5-én rendezik Münchenben és San Sebastiánban.
Eredmények, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
SS Lazio (olasz)-Bayern München (német) 1-0 (0-0)
--------------------------------------------------
Gól: Immobile (69., 11-esből)
piros lap: Upamecano (Bayern München, 67.)
Paris Saint-Germain (francia)-Real Sociedad (spanyol) 2-0 (0-0)
----------------------------------------------------------------
Gól: Mbappé (58.), Barcola (71.)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 19. 18:21, péntek | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Norris volt a leggyorsabb a második szabadedzésen.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője érte el a legjobb köridőt a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén a Hungaroringen.
2024. Július 19. 15:00, péntek | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Sainz volt a leggyorsabb az első szabadedzésen.
Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője érte el a legjobb köridőt a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzésén a Hungaroringen.
2024. Július 19. 10:00, péntek | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Fokozott a rendőri jelenlét a Hungaroring környékén.
Folyamatos a fokozott rendőri jelenlét Mogyoród térségében a péntek reggel megkezdődött Forma-1-es Magyar Nagydíj versenyhétvégéjén - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság
2024. Július 19. 09:00, péntek | Helyi sport
Brazíliában folytatódik a FIA TCR World Tour.
Ebből a pozícióból várom a barzil hétvégét Interlagosban.