Hírek
2015. Január 08. 05:00, csütörtök |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Az elhízottak többsége nem marad tartósan egészséges
![Az elhízottak többsége nem marad tartósan egészséges](/external/image_cache/1/e/f/1efab179f2e3f2cea79e6b3b78ba97a8.jpg)
A londoni University College kutatói 2521, 39-62 éves nőt és férfi fizikai állapotát követték húsz éven át. Rendszeresen mérték testtömegindexüket, koleszterin- és vércukorszintjüket, inzulinrezisztenciájukat és vérnyomásukat. Tanulmányuk az Amerikai Kardiológusok Kollégiumának szaklapjában jelent meg.
Jó egészségi állapotú elhízottnak azt nevezték a kutatók, akinél a metabolikus szindrómaként ismert anyagcserezavarok - köztük a cukorbetegség - egyetlen kockázati tényezője sem mutatható ki. A vizsgálatban részt vevő 'egészséges elhízottak' több mint 51 százalékának romlott az állapota húsz év alatt, miközben csak 11 százalékuk veszített a testsúlyából és vált egészségesebbé. A maradék 38 százalék elhízott és egészséges maradt a tanulmány húsz éve alatt.
Joshua Bell, a tanulmány egyik vezető szerzője elmondta: az volt a feltevés, hogy az egészséges elhízottak tartósan megőrzik jó egészségi állapotukat, ám ez nem bizonyult igaznak, többségük mutatói hosszú távon romlottak.
A 2521 résztvevő közül a vizsgálat kezdetekor 181-en voltak elhízottak, közülük 66-an tartoztak az egészséges elhízott kategóriába. Öt évvel később az utóbbiak 32 százalékának romlottak az eredményei. Tíz évvel a vizsgálat kezdete után az akkor egészséges elhízottak 41 százaléka, húsz év után 51 százaléka nem volt egészségesnek tekinthető.
'Az egészséges elhízottak esetében nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának a kockázata, mint a normális testsúlyú egészséges embereknél' - következtetett Bell.
Az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 35,7 százaléka volt elhízott 2010-ben az amerikai járványügyi központ (CDC) adatai szerint.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:53, csütörtök | Életmód
Kékszalag - Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. nagydíjra
Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki rajtjára
2024. Július 18. 07:46, csütörtök | Életmód
Már mintegy 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata
Már csaknem 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
2024. Július 17. 07:56, szerda | Életmód
Különleges fényművészeti installációk láthatók az INOTA Focus: RADIANCE fesztiválon
Neves magyar és nemzetközi alkotók fényművészeti installációival várják az érdeklődőket augusztus 30. és szeptember 1. között a Várpalota melletti inotai hőerőmű területén.
2024. Július 16. 08:07, kedd | Életmód
Kétezer foglyot kaszabolhattak le a mohácsi csatát követően a tömegsírok vizsgálata szerint
A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolja, hogy mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával az ütközetet követően