Hírek
2023. Szeptember 01. 18:30, péntek |
Helyi
Forrás: MTI/ERDŐ PÉTER
Az egész élet várakozás, felkészülés.
![Az egész élet várakozás, felkészülés.](/external/image_cache/7/c/1/7c12036a9aa6a5936ed8b8a421f7432d.jpg)
A tanulás felkészülés az élethivatásra, de maga az élet, sőt az egész emberiség története is várakozás, felkészülés - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren.
A bíboros a budapesti katolikus iskolák közös Veni Sanctéján arról beszélt: a tanulás felkészülés a hivatásra, arra, hogy a "munkánkkal hasznos tagjai legyünk családunknak, népünknek és az egész emberiségnek".
Ugyanakkor az is fontos, hogy ebben a munkában, ebben a hivatásban "örömet találjunk" - tette hozzá.
A bíboros a vőlegényre váró okos és balga szüzek példabeszédét magyarázva kiemelte: Jézus mindenkinek az életében eljön, de aki úgy gondolja, kellően felkészült, hogy nincs más dolga, mint örömmel várni őt, annak könnyen elfogyhatnak a tartalékai.
Úgy fogalmazott: "Elfogynak az illúzióink, elfogy a hitünk, elfogy belőlünk a szeretet meg a jóság, és mire odakerül a sor, hogy elszámoljunk, üres kézzel állunk."
Krisztus eljövetele nem hetek vagy egy-két év kérdése. A várakozás egy életen, sőt generációk életén át tart. Ezért "nagylelkű szeretettel" nemzedékről nemzedékre át kell adni mindent, ami megerősít, ami erőt ad ehhez a várakozáshoz: a hitet, a szeretetet, az örömet, a kultúrát, az "édes anyanyelvünket, amit ajándékként és hivatásként kaptunk" - sorolta a bíboros.
Erdő Péter a szentmise végén átadta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye újonnan, illetve újra kinevezett intézményvezetőinek megbízólevelét.
A szentmisén részt vett mások mellett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 22. 17:12, hétfő | Helyi
A legszerencsésebb repülőgépbaleset
41 éve,1983. 07. 23-án történt, a legszerencsésebbnek tartott repülőgépbaleset. Egy nagy utasszállító gép kényszerleszállást hajtott végre egy nézőkkel zsúfolt autóverseny helyszínén.
2024. Július 22. 11:00, hétfő | Helyi
Szombaton kezdődik a Zenthe Nyár Salgótarjánban.
Tíz előadással, köztük vígjátékokkal, zenés darabokkal és koncertekkel várja a közönséget a Zenthe Nyár elnevezésű szabadtéri színházi fesztivál július 27. és augusztus 17. között Salgótarján főterén.
2024. Július 22. 08:15, hétfő | Helyi
Visszatér a meleg nyári idő.
Sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből elszórtan nyugaton és helyenként a Duna-Tisza közén fordulhat elő zápor, zivatar.
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Helyi
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.