Ha Markstein Bertalan baromfikereskedő tudta volna, hogy Józsi nevű fiát milyen különleges tehetséggel áldotta meg a Teremtő, aligha küldte volna világgá a gyereket.

A család hamarosan vendéglőt vásárolt a Garai téren, amely a szorgos munka nyomán virágzásnak indult. Az erős testalkatú fiú nehezen tűrte a kereskedelmi iskola fegyelmét, konfliktusba keveredett egyik tanárával és kicsapták. Autószerelő inasnak állt, de ideje java részét a ligetben töltötte, ahol artistákkal barátkozott össze és megtanulta mutatványaikat, fizikai erőnlétét birkózással, majd súlyemeléssel javította. Kétségbeesett apja, aki sehogy se szerette volna, ha fia artista lesz, Franciaországba küldte, ahol a Renault gyárban kapott munkát autószerelőként.

Nyolc hónap után hazatért és azonnal beállt pankrátornak a Czája Cirkuszba. Egy birkózó számmal „A Hortobágy bikájaként" bejárta Bulgáriát, de egy török birkózótól csúfos vereséget szenvedett és hazatért. 1933-ban a Royal Orfeum táncos produkcióiban lépett fel, majd Olaszországba hívták, de a katonai behívó véget vetett vendégjátékának. Leszerelése után - immár Markos József néven az Arizónában saját száma volt és a tulajdonos, a legendás Rozsnyai Sándor feleségével lépett fel. Sajnálatos módon azonban pofozkodásba torkolló szóváltásba keveredett ifj. Festetich gróffal.

Alfonzó (balra), Rodolfo és Pataki Ferenc fejszámoló művész. A fotó 1956-ban készült.Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

A botrány után szednie kellett sátorfáját, végigjárta Egyiptom és a Közel-kelet mulatóit, varietéit. Kitalálta magának a Joe Stan nevet, melyet hamarosan Alfonzóra változtatott. Az ötletet a XIII. Alfonz spanyol király haláláról szóló újsághír adta: „Meghalt Alfonz óh, a király, éljen a király!"- kiáltotta.

1938-39-ben Olaszországban a mozivarieték világát hódította meg, s barátságot kötött a pantomim-művész Marcel Marceau-val és a fiatal Louis Armstronggal. Hazatérve egyik társulattól a másikig vándorolt, működött artistaként és parodistaként a Royal Varietében, a Kamara Varietében és a Moulin Rouge-ban. A kor híres színészei vették pártfogásukba, Kiss Manyi, Latabár Kálmán, Latabár Árpád és a mesterének tekintett Feleki Kamill csiszolgatták tudását, színpadi játékát.

A második világháború az ő életében is tragikus fordulatot hozott, 1944-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan végül sikerült megszöknie és álnéven, műtőssegédként dolgozott a Rókus kórházban.

A Vidám Színpadon. Elől (balra), Kabos László, a doboknál Csala Zsuzsa, Alfonzó pedig éppen hegedül. Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal

1945-ben egy fejlövéses orosz katonatiszt vette maga mellé tolmácsnak, így került Szegedre. Átmenetileg a színház világában keresett menedéket és segédszínészként lépett fel (szerepelt a Hamletben is), de a színház nem váltotta be reményeit. A vidéki életet megunva ismét Budapestre költözött és Rodolfóval közös műsorban léptek fel a Fővárosi Nagycirkuszban. Bár szoros barátság fűzte a híres bűvészhez, önálló estre, saját produkcióra vágyott, így folyamatosan csiszolta mással össze nem téveszthető egyéni stílusát.

Apránként egyszemélyes színházat alakított ki, melynek írója, rendezője, főszereplője is ő volt. Egy ideig újra lokálokban, varietékben szórakoztatta a közönséget, majd 1952-ben a Royal Színház tagja lett.

A Peleskei nótáriusban emlékezetes alakítást nyújtott Baldauf Herkules szerepében, ezért kapta 1952. április 4-én a Népköztársasági Érdemrend ezüst fokozatát, majd még ugyanebben az évben a Vidám Színpad tagja lett. Számos reklámfilmben vállalt szerepeket, ezek szlogenjei a mai napig velünk élnek, városi szólásokká váltak: „Megvette az ehetit?", „Van egy fölösleges százasa?", „Ne nekem köszönje!". Védjegye az "Ide figyeljenek emberek!" megszólítás lett, e címen futott önálló műsora és jelent meg könyve is. (Saját elbeszélése szerint munkaszolgálatos korában egy emberséges őrmester szólította így őket, s akkor határozta el: ha túléli a háborút, ő is így köszönti majd közönségét.)

Alfonzó egy 1972-es felvételen.Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

1956 nyarán több hónapig a Szovjetunióban turnézott és összebarátkozott Arkagyij Rajkinnal. Közben itthon kitört a forradalom, s mire hazatért, lakását szétdúlva találta. Ő is szerencsét próbált nyugaton, de honvágya és a viszonylagos sikertelenség hazahozta. 1959-től ismét a Vidám Színpad tagja lett, de 1972-től egyre kevesebb feladatot kapott, s a mellőzések miatt ő kérte nyugdíjazását. 1980-ban két évre visszatért, de amikor Bodrogi Gyula új igazgatóként azt mondta neki, harcolni kell a színházért. „Harcoljon a Szkander bég" - mondta Alfonzó és újra búcsút vett az intézménytől, ahol 1987-ben újra önálló show-t kapott.

Számos fellépést vállalt a televízióban és a filmgyárban, több mint húsz filmben játszott kisebb-nagyobb epizódszerepet. Jutalomjátéka az 1970-ben forgatott Én vagyok, Jeromos lett: egyetlen főszerepében egy minden hájjal megkent csatornatisztító szakembert alakított, aki a munka elkerülésének mesterségében a legnagyobb. 1972-ben a Vigyázat mázolva című kisfilmben nyújtott alakításával elnyerte az oberhauseni fesztivál fődíját. Talán legemlékezetesebb alakítását a Keménykalap és krumpliorrban láthatta a közönség, ezért Münchenben a Prix Jeunesse fesztiválon dicsérő oklevelet kapott.

1969-ben lett érdemes művész, hetvenedik születésnapján, 1982-ben megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. 1987. május 5-én halt meg Budapesten.