a Walkmant, miután előbbi gyakran unatkozott a nemzetközi repülőutakon.

A fejlesztés során vita tárgyát képezte, hogy helyezzenek-e felvevő gombot a készülékre, de Morita ragaszkodott hozzá, hogy az egész eszköznek egyetlen funkciója kell legyen: lehessen rajta zenét hallgatni (és lehetőleg legyen minél kisebb).

Az első típuson még két jack-bemenet is megtalálható volt, hogy egyszerre ketten is hallgathassák a kazettán hallható dalokat, emellett volt rajta egy gomb, amely lehalkította a zenét és mikrofon segítségével lehetőséget adott arra, hogy a két személy tudjon beszélgetni egymással. Ezt azonban hamar kivették a funkciók közül, pont azért, mert senki nem használta.

És miért nem használta senki? Mert a walkman lényege épp az volt, hogy egyedül téged szórakoztat miközben kizárja a külvilágot.

Miben volt új?

A Walkman megjelenését már a nyolcvanas években komoly akadémiai visszhang érte, mivel az individualizmus előretörésének legjelentősebb szimbólumát vélték benne felfedezni. Korábban a zenehallgatás közösségi élmény volt, fel sem merült, hogy a bárki privát zenei élményt éljen át, főleg nem közterületeken.

Hogy mennyire forradalmi volt az eszköz, azt jól mutatja a Sony reklámkampánya is. A cég úgy próbálta felhívni a figyelmet a termékre, hogy Walkmant hallgató gördeszkázó, kerékpározó fiatalokat mutatott a sajtó képviselőinek, ezzel illusztrálva, hogy a walkman más cselekvésekkel párhuzamosan tud privát zenehallgatást nyújtani, ami korábban elképzelhetetlen volt.

A Sonynál nagyon hamar, már a piacradobás pillanatában tisztában voltak azzal, hogy milyen kulcskifejezésekkel lehet felkelteni a fiatalabb korosztály érdeklődését.

A Walkman-hatásnak nevezett jelenség azonban mélyebb jelentést is feltételez a termék óriási sikere mögött. Tudományos konszenzus, hogy az ipari forradalom kezdete óta növekszik a távolság az ember és a környezete között, a filozófiai megközelítés szerint azonban a walkman volt a legszimbolikusabb lépés afelé, hogy az ember uralja és a saját ízlése szerint formálja át a teret maga körül, illetve akár a saját hangulatát is — elvégre a zene az egyik legerősebb eszköz a kedvünk és a gondolataink befolyásolására.

Az, hogy a walkmant hallgató ember olyan tevékenységet végez a nyílt utcán, amelyhez senki másnak, akár a hozzászóló személynek sincs rálátása, egy korábban sosem tapasztalt személyes buborékot hozott létre a felhasználók körül, ami még vonzóbb volt azok számára, akik a zsúfolt nagyvárosokban éltek.

Ők a walkman segítségével teljesen izolálhatták magukat az őket körülvevő világtól: nem fenyegette őket, hogy bárki leszólítja őket az utcán, elmerülhettek a saját gondolataikban mindenféle zavaró hatás beengedése nélkül.