Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2012. Július 31. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

A nyár végéig kitarthat a forint lendülete

A nyár végéig kitarthat a forint lendülete

Elsősorban az Európai Központi Bank leendő intézkedéseinek köszönhető, hogy erős az euró, és vele együtt a forint is. Szakértők szerint a nyár végéig kitarthat a 290-es szint alatti euró, a piac ugyanis bízik az EU–IMF-es megállapodásban. Sőt éppen a megkezdődött tárgyalások miatt talán már nem annyira tartják kockázatosnak a befektetők a magyar piacot – írja a Magyar Hírlap.

Az euró és vele a forint erősödése azt követően kezdődött el, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke egy múlt csütörtöki londoni konferencián azt mondta: az EKB minden olyan intézkedést kész megtenni az euró életben maradásáért, amely a törvényi felhatalmazásának keretein belül van. Draghi kijelentése után a forint szárnyalásnak indult: a pénteki kurzusban egy euró 284 forintba került a devizapiacon.

Szakértők szerint a nemzetközi befektetői hangulat is kedvez a hazai fizetőeszköznek, és az első körben lezárult IMF-tárgyalások sem „rémisztették” el a piaci szereplőket, tekintve, hogy a felek közötti nagy mérkőzésre csak szeptemberben lehet számítani. A forint mellett az elmúlt hetekben túl sok panasz az állampapírpiacra sem lehetett, vagyis kelendőek a magyarországi befektetési eszközök. A Raiffeisen Bank elemzése alapján a „carry trade” (azaz a hozamkülönbségre építő stratégia) most divat a piacon, illetve mindenfelé veszik a feltörekvő országok államkötvényeit. E vonatkozásban pedig a hétszázalékos hozam ígérete az állampapírokra jól hangzik egy olyan ország esetén (Magyarország), amelyik tárgyal az IMF-fel. A CIB Bank korábbi összefoglalója is azt jelölte meg a forint erősödése mögötti egyik legfontosabb okként, hogy a feltörekvő piacokon kamatcsökkentési sztorit áraznak a befektetők, a vásárlások pedig tolják lefelé a hozamgörbéket. Ebből a feltörekvő piaci raliból azért nem marad most már ki a forint, mert a megkezdődött EU–IMF-tárgyalások miatt talán már nem annyira tartják kockázatosnak a befektetők a magyar piacot.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 02. 07:58, péntek | Belföld

A veszprémi helyi közlekedésben áll forgalomba Magyarország első elektromos csuklós autóbusza

A veszprémi helyi közlekedésben áll forgalomba Magyarország első elektromos csuklós autóbusza, a V-Busz Kft. három elektromos járművel zöldíti a város közösségi közlekedését.

2024. Augusztus 02. 07:55, péntek | Belföld

Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal

Hétvégén meleg idő várható, de több helyen kialakulhat zápor, zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. Augusztus 02. 07:46, péntek | Belföld

Dömötör Csaba: évi 60-80 milliárd forintot hozhat az országnak a reptér

A becslések szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a jövőben évente akár 60-80 milliárd forintot hozhat az országnak - írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.

2024. Augusztus 01. 07:50, csütörtök | Belföld

OKF: ma indulnak a magyar tűzoltók Észak-Macedóniába

Csütörtök reggel indulnak azok a magyar tűzoltók Észak-Macedóniába, akik segítenek az erdőtüzek megfékezésében.