- így vélekedett a szovjet diktatúra vezetője, Joszif Visszarionovics Sztálin.

Az emléknap időpontja arra utal, hogy 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett.

Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította.

1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé, amely a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésével, az FKGP feldarabolásával járt, s egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.

A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovács Bélát 1951-ig magyarországi és ausztriai börtönökben őrizték, majd 1952-ben a Szovjetunióba vitték és bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték.

A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959. június 21-én halt meg, 51 évesen halt meg, a szovjet hatóságok 1989-ben rehabilitálták.

Kovács Béla az 1956-os forradalom idején földművelési miniszterként, majd államminiszterként még tagja volt a Nagy Imre-kormánynak.

Önkényes fogva tartása a demokratikus jogok eltiprásának jelképévé vált, sorsa példája azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tartunk számon.

A politikus emblematikus letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A kisgazda képviselő önkényes fogvatartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, s jól jellemezte a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát.

Kovács Béla sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.

A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik.

„Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika” – vallotta a szovjet diktatúra vezetője, Joszif Visszarionovics Sztálin.

Kelet-Közép-Európában a halálos áldozatok száma eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzések során. Jóval többre tehető azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított.

A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Február 25-én emlékezünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre.

Ezen a napon felidézzük mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott.

Ezen a napon emelt fővel emlékezhetünk minderre, mert egy letűnt rendszer bűneit emlegetjük, amelyet a nemzet kitartása és a szabadság iránti olthatatlan vágya örökre eltemetett.