Hírek
2024. Július 20. 08:15, szombat |
Helyi
Forrás: IDŐKÉP
Több felhő jön, de marad a kánikula.
![Több felhő jön, de marad a kánikula.](/external/image_cache/0/8/b/08b9957f9f76872e88bb1ac9f871d350.jpg)
Egy légörvény hatására több lesz a felhő fölöttünk.
Szombaton Kezdetben főként a Dunántúlon, később délen és helyenként a középő tájakon is előfordulhat eső, zápor, nyugaton és délen zivatar. A legtöbb eső nyugaton eshet. Az északi-északkeleti szél többfelé megélénkülhet, zivatarokat erős, viharos széllökések kísérhetnek. A hajnal üdébb lesz, 15 és 23 fok között alakulnak a minimumok, míg napközben a csapadékosabb nyugati, északnyugati országrészben 22-27, máshol 28-34 fok várható.
Vasárnapra ez a légörvény elvonul, reggel még keleten, délkeleten eshet, majd napközben sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, északkeleten, keleten helyenként záporral, zivatarral. Mérsékelt marad a légmozgás. Kora reggel 16-22, míg délután a legmelegebb órákban 29-35 fokot mérhetünk.
Hétfőn a napsütés mellett már erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, elszórtan záporok, zivatarok frissíthetik a levegőt. Az északi-északnyugat szél nyugaton, északnyugaton és zivatarok környezetében megerősödhet. A maximumok ezen a napon 30 és 35 fok között alakulhatnak.
Kedden elszórtan, szerdán főként keleten alakulhatnak ki záporok, zivatarok, de emellett az ország nagy részén többórás napsütésben bízhatunk. Egyre többfelé feltámad az északi-északnyugati szél, a Dunántúlon erős, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. Kedden 29 és 34, míg szerdán 27 és 32 fok közé melegedhet a levegő napközben.
Pollenjelentés
Pázsitfűfélék alacsony
Lórom nincs
Útifű alacsony
Csalánfélék közepes
Libatopfélék alacsony
Kenderfélék alacsony
Parlagfű alacsony
Gombák extrém
Hamarosan indulhat a parlagfű pollenszezon
Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyáreleji időjárás kedvezett a parlagfű növekedésének.
A parlagfű pollenszemei már megjelentek a levegőben, még tüneteket nem okozó, alacsony koncentrációban.
Az előrejelzések alapján azonban július utolsó hétvégéjére a parlagfű pollenkoncentrációja több helyen elérheti a tüneteket okozó közepes szintet.
A csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakul, a pázsitfűféléké és az útifűé alacsony-közepes szinten van jelen.
A kültéri allergén gombák spóraszáma a nagyon magas tartományban alakulhat.
Orvosmeteorológia
Szombaton nem várható fronthatás, de nyugaton, északnyugaton átmenetileg több fokkal mérséklődik a meleg, ami felüdülést jelent majd a szervezet számára.
Az ország többi részén viszont marad a kánikula.
A hőségben továbbra is jelentkezhet migrén, vérnyomás-ingadozás, valamint keringési problémák léphetnek fel.
Általános lesz a fáradékonyság, dekoncentráltság, bágyadtság.
Az éjszaka picit frissítőbb lesz, így pihentetőbb lehet az alvás.
Zápor, zivatar környezetében átmenetileg felerősödhetnek az asztmások panaszai, és fülledtebbé válhat a levegő, ami nehézlégzést, rosszullétet okozhat.
10 és 16 óra között a napos tájakon és időszakokban erős, nagyon erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Ha tehetjük, néhány órát töltsünk hűvösebb, légkondicionált helyen, hogy szervezetünk kicsit fellélegezhessen.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelre!
Közlekedésmeteorológia
Szombaton főként a Dunántúlon, majd délen és néhol a középső tájakon fordulhatnak elő esőtől, záporoktól, helyenként zivataroktól vizes, csúszós útszakaszok.
Intenzívebb záporok, zivatarok területén hirtelen lecsökkenhet a látótávolság, illetve vízátfolyások nehezíthetik a közlekedést.
Az északi-északkeleti szél többfelé élénk, zivatarok környezetében erős, néhol viharos lehet, ez jelentősebben is csökkentheti a menetstabilitást.
A napos tájakon és időszakokban érdemes vezetés közben napszemüveget viselni.
A nagy melegben tompulhatnak reflexeink, figyelmetlenebbek lehetünk, emiatt mindenképp tartsunk nagyobb követési távolságot.
Gyermekeinket, házi kedvenceinket egy percre se hagyjuk a tűző napon álló, zárt járműben! Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 09:00, szombat | Helyi
A 37. muzsikustábort rendezik meg Balassagyarmaton.
A 37. \"Zene határok nélkül\" elnevezésű nemzetközi muzsikustábort rendezik meg a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton szombattól július végéig.
2024. Július 20. 08:37, szombat | Helyi
Párizs 2024 - Ferenc pápa: az olimpiai játékok a békét, nem a háborút hirdetik.
Az olimpiai játékok természetüknél fogva a békéről, nem a háborúról szólnak hangoztatta Ferenc pápa Laurent Ulrich párizsi érseknek címzett és pénteken közzétett levelében.
2024. Július 20. 08:25, szombat | Helyi
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este.
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton.
2024. Július 20. 08:00, szombat | Helyi
Tűzgyújtási tilalom!!!
A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatóak.