Hírek
2024. Július 02. 08:15, kedd |
Helyi
Forrás: IDŐKÉP
Helyenként zápor, zivatar kialakulhat.
![Helyenként zápor, zivatar kialakulhat.](/external/image_cache/b/e/0/be01bd6ff779c88ab545a0f96647d940.jpg)
A nap első felében gyakran takarják majd felhők a napot, viszont délután a Dunántúlon már szakadozottabb lesz a felhőzet, és több órára kisüt a nap.
Kedden Kezdetben több tájegységünkön kialakulhat eső, zápor, zivatar, majd a nap második felében elsősorban a Dunától keletre számíthatunk még helyenként futó záporra, zivatarra. Élénk, erős, néhol viharos lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalban 14 és 21, délután 23 és 29 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán napos-gomolyfelhős idő ígérkezik. Északkeleten és nyugaton helyenként záporok kialakulhatnak, de az északkeleti csücsökben kezdetben tartósabb eső is előfordulhat. Élénk, néhol erős lesz az északi-északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 20 és 28 fok között alakul, az északkeleti csücsökben mérhetjük a legalacsonyabb értékeket.
Csütörtökön sok napsütésre van kilátás, de az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből helyenként, elsősorban a Dunától keletre eső tájakon futó zápor, zivatar kialakulhat. Többfelé élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél. Délutánra 25 és 30 fok közé melegszik a levegő.
Pénteken túlnyomóan napos időre van kilátás, egy-egy kisebb zápor legfeljebb elszórtan fordulhat elő. A többfelé élénk szélben 27-32 fokot mutathatnak a hőmérők.
Szombaton is napos idő ígérkezik, említésre méltó csapadék sehol sem valószínű. Sokfelé élénk, a Dunántúl északi felén erős lehet a déli-délkeleti szél. A legmelegebb órákban 30-34 fokra számíthatunk.
Pollenjelentés
Pázsitfűfélék alacsony
Lórom alacsony
Útifű alacsony
Csalánfélék közepes
Hárs alacsony
Libatopfélék alacsony
Kenderfélék nincs
Gombák közepes
Erős pollenterhelés
A pázsitfűfélék és a csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően közepes-magas tartományban alakul, a pázsitfűféléké esetenként elérheti a nagyon magas szintet is.
Az útifű virágpora közepes, helyenként magas szintet érhet el, míg a libatopféléké, a lóromé, a kenderféléké, a gyékényé, a sásféléké, valamint az ernyősvirágzatúaké országosan alacsony lesz.
A fák közül alacsony koncentrációban van jelen a levegőben a szelídgesztenye, a ciprus- és tiszafafélék, a hárs és a fenyőfélék pollenje is.
A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően a magas-nagyon magas tartományban alakulhat.
Orvosmeteorológia
Kedden hidegfronti hatás érvényesül, emiatt fejfájás, görcsös panaszok és vérnyomás-ingadozás egyaránt jelentkezhet.
A szeles idő tovább fokozhatja a fejfájásos panaszokat, illetve ingerlékenységet és nyugtalanságot is kiválthat.
Záporok, zivatarok több helyen előfordulhatnak, melyek környezetében felerősödhetnek az asztmások és a pázsitfűfélékre allergiások panaszai, így az érintettek ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak zárt térben.
10 és 16 óra között országszerte nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.
Ajánlott a napszemüveg viselése, illetve védjünk fejünket a nap tűző sugaraitól! Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!
Közlekedésmeteorológia
Kedden kezdetben több tájegységünkön kialakulhat eső, zápor, zivatar, majd a nap második felében elsősorban a Dunától keletre számíthatunk még helyenként futó záporra, zivatarra, így az érrintett tájakon vizes, csúszós útszakaszokkal találkozhatnak a közlekedők.
Az intenzívebb gócokban hirtelen jelentősebb mértékben lecsökkenhet a látástávolság, valamint néhol akár vízátfolyások is nehezíthetik a közlekedők dolgát.
Élénk, erős, néhol viharos lesz az északi-északnyugati szél, mely jelentősebb mértékben csökkentheti a járművek menetstabilitását.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes vezetés közben napszemüveget viselni.
Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló, zárt járműben! Vezessünk fokozott óvatossággal, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 10:58, kedd | Helyi
A LEGJOBB ÖT TV bemondó - Ön melyiküket kedvelte a legjobban?
5 magyar TV bemondó, akiket szívesen látnánk ma is a képernyőn. Ma már nincsenek tv bemondók, legalábbis a szó klasszikus értelmében. A televíziózás hőskorából hoztunk 5 legendát,
2024. Július 16. 09:19, kedd | Helyi
Az MVM Mobiliti átadta első nagy teljesítményű töltőállomását.
Az MVM Mobiliti Törökbálinton átadta első 600 kilowatt összteljesítményű töltőállomását, amelyet európai uniós támogatásból valósított meg - közölte az ország legnagyobb e-töltő-hálózatát működtető MVM Mobiliti Kft.
2024. Július 16. 09:00, kedd | Helyi
A Hold és az Antares együttállása lesz látható szerda este az égbolton.
Szabad szemmel is látható lesz Hold és az Antares csillag együttállása szerda este tíz órától az égbolton - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2024. Július 16. 08:39, kedd | Helyi
Rétvári Bence: jól indult a járóbeteg-időpontfoglalás az Egészségablak alkalmazásban.
Az indulás óta napi csaknem ötszáz időpontot foglaltak a betegek az Egészségablak mobilalkalmazással a járóbeteg-szakrendelőkben.