Hírek
2023. Augusztus 10. 05:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: IDŐKÉP/FOTÓ:BERENDI TIBOR
Napos idő elszórt záporokkal!
Reggelre északon, északnyugaton pára, köd képződhet, ami hamar feloszlik.
Csütörtök Napközben a túlnyomóan napos, gomolyfelhős idő mellett főként a keleti-északkeleti országrészben és nyugaton, délnyugaton fordulhatnak elő elszórtan záporok, néhol zivatar. Az északi-északnyugati szél a Dunántúlon többfelé megélénkül, zivatarok környezetében erős széllökések lehetnek. Hajnalban 9-17, délután 22-28 fok között alakul a hőmérséklet.
Pénteken ragyogó napsütésre készülhetünk, legfeljebb keleten fordulhat elő egy-egy zápor. Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül. 23-28 fok közötti maximumok várhatók.
Hétvégétől száraz, napos időszak kezdődik. Szombaton az északi, keleti tájak fölött lehet kevés felhő, de csapadék nem várható. A légmozgás gyenge, mérsékelt lesz. Hajnalban 9-16, napközben már 25-30 fokot mérhetünk.
Vasárnap a délnyugatira forduló szél még melegebb levegőt hoz felénk, a maximumok 27-32 fok között alakulnak. Felhő alig lesz felettünk, igazi strandidő várható. A kvetkező hét elején folytatódik a ragyogóan napos, száraz idő. A délies szél az északnyugati tájakon feltámadhat. Kedden már szinte mindenhol 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Orvosmeteorológia
Csütörtökön frontmentes időre számíthatunk.
A hűvös, nyirkos reggeli órákban azonban felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok.
Nagy lesz a napi hőingás, főként a délelőtti órákban vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok előfordulhatnak.
10 és 16 óra között a naposabb tájakon és időszakokban az UV-sugárzás elérheti az erős, nagyon erős fokozatot, ezért figyeljünk bőrünk fokozott védelmére! Figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!
Pollenjelentés
Pázsitfűfélék alacsony
Csalánfélék közepes
Útifű alacsony
Kenderfélék alacsony
Libatopfélék alacsony
Üröm alacsony
Parlagfű közepes
Gombák alacsony
Indul a parlagfűszezon
Országszerte virágzik a parlagfű, melynek pollenkoncentrációja a tüneteket okozó alacsony-közepes szinten van, de egyes területeken a magas szintet is elérheti.
Hétvégén pedig további növekedés várható.
A csalánfélék pollenjei közepes-magas szinten lehetnek jelen a levegőben.
Alacsony-közepes szinten lehet jelen az útifű és a kenderfélék virágporának mennyisége.
A kültéri allergén gombák spóraszáma országszerte alacsony-közepes szintet érhet el.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 22. 17:12, hétfő | Helyi
A legszerencsésebb repülőgépbaleset
41 éve,1983. 07. 23-án történt, a legszerencsésebbnek tartott repülőgépbaleset. Egy nagy utasszállító gép kényszerleszállást hajtott végre egy nézőkkel zsúfolt autóverseny helyszínén.
2024. Július 22. 08:15, hétfő | Helyi
Visszatér a meleg nyári idő.
Sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből elszórtan nyugaton és helyenként a Duna-Tisza közén fordulhat elő zápor, zivatar.
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Helyi
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.