Hírek
2023. Augusztus 04. 16:30, péntek |
Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház
A napokban kapják meg az egészségügyi dolgozók a júliustól 18%-al emelt bérüket.
![A napokban kapják meg az egészségügyi dolgozók a júliustól 18%-al emelt bérüket.](/external/image_cache/7/5/4/7542a584f1a270f2637caadc1311bd31.jpg)
Ezzel is szeretnénk kifejezni megbecsülésünket az egészségügyi dolgozók iránt. A béremelés közel 84 ezer ápolót és az egészségügyben dolgozókat is érinti.
A háziorvosok, házi gyermekorvosok és az alapellátásban dolgozó fogorvosok mellett dolgozó szakdolgozók, asszisztensek sem maradnak ki júliustól járó, 18 %-os béremelésből. Öt-hat munkanapon belül lezárul a társadalmi egyeztetés, majd megjelenik az erről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő pedig ez után tudja megcsinálni a számfejtést.
A közelmúltban Takács Péter - egészségügyi államtitkár járt a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórházban, ahol megbeszélést folytatott Dr. Szabó Géza főigazgatóval. A nemrégiben felújított központi laboratóriumot is megtekintette államtitkár úr, ahol találkozott a szakdolgozókkal, és interjú keretében kérdezte Gyurkóné Kovács Krisztina vezető szakasszisztens osztályvezető-helyettest a napokban érkezett béremeléssel kapcsolatosan.
Takács Péter - egészségügyi államtitkár.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 22. 17:12, hétfő | Helyi
A legszerencsésebb repülőgépbaleset
41 éve,1983. 07. 23-án történt, a legszerencsésebbnek tartott repülőgépbaleset. Egy nagy utasszállító gép kényszerleszállást hajtott végre egy nézőkkel zsúfolt autóverseny helyszínén.
2024. Július 22. 08:15, hétfő | Helyi
Visszatér a meleg nyári idő.
Sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből elszórtan nyugaton és helyenként a Duna-Tisza közén fordulhat elő zápor, zivatar.
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Helyi
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.