Hírek
2024. Január 25. 14:14, csütörtök |
Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Tetten érték!!!
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei a helyszínen fogták el azt a betörőt, aki éppen egy italboltot rámolt ki, bűnös ténykedését azonban már nem tudta befejezni.
Az egyenruhások január 24-én a hajnali órákban járőrszolgálatot láttak el Salgótarján belterületén, amikor egy állampolgár kért segítséget tőlük, mert a közelben található presszóból zajokat hallott. Két munkatársunk az épülethez sietett, ahol meglátták, hogy a bejárati ajtó üveget betörték, valamint hallották a helyiségből kiszűrődő zajokat is.
A rendőrök azonnal akcióba lendültek és a presszóban elfogták az épületben tartózkodó 31 éves betörőt, akinek a zsebében a presszó kasszájából kivett több mint ötvenezer forintot is megtalálták.
A járőrök előállították a férfit a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást a nyomozók.
Tamás- Kovács Andrea r. őrnagy
sajtóreferens
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 08. 08:18, szombat | Helyi
Óriási tévhitben vannak a szerencsejátékosok
Aki járt már kaszinóban, találkoznia kellett jelentőségteljesen töprengő, elmélyülten számsorokat írogató játékosokkal, akik a „titkos tuti szisztéma” birtokában
2025. Március 08. 07:55, szombat | Helyi
Őrült ötlet, de tényleg megtörtént: be akarták tiltani a tésztát Olaszországban
Tele volt (és van) a világ hajmeresztő, világjobbító élelmezési ötletekkel. Sztálin idején a sarkkörön akart búzát termeszteni, a tajgán pedig dinnyét egy kegyenc áltudós, Trofim Gyenyiszovics Liszenkó.
2025. Március 08. 06:01, szombat | Helyi
SIMÁNDY JÓZSEF, TENOR OPERAÉNEKES
1997, MÁRCIUS 4-ÉN HUNYT EL SIMÁNDY JÓZSEF, TENOR OPERAÉNEKES. Simándy József Kossuth-díjas magyar operaénekes, főiskolai tanár, érdemes és kiváló művész. Magyarország egyik leghíresebb tenoristája volt,
2025. Március 07. 21:09, péntek | Helyi
VIDEÓKON A TELJES Bányászati Kiállítóhely, Bányamúzeum, Salgótarján
Salgótarjánban és környékén, szinte minden családi történethez kapcsolódik egy kis részlet a bányászat múltjából. Sorozatunkban bemutatjuk a Salgótarján- és környéki bányászat múltját.