Hírek
2023. Július 06. 09:29, csütörtök |
Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
99 lakástűz és 16 szén-monoxiddal kapcsolatos káreset történt az idén!
![99 lakástűz és 16 szén-monoxiddal kapcsolatos káreset történt az idén!](/external/image_cache/3/e/c/3ec6eb64f99a79fb9f1ff737c00be425.jpg)
2023 első félévében 99 lakástűz keletkezett, 47-tel kevesebb, mint 2022 első hat hónapjában, ami 32 százalékos csökkenést jelent. A félév folyamán 912 négyzetméternyi épített terület égett le.
Vármegyénkben a legnagyobb tűz az év elején, január 3-án keletkezett Salgótarjánban. A megyeszékhely Kisfaludy Sándor útján egy száz négyzetméteres alapterületű családi ház tetőszerkezete égett. A lángok egy huszonöt négyzetméteres lakóépületre is átterjedtek. A helyi hivatásos tűzoltóknak több mint négy órás megfeszített munkára volt szükségük a káreset felszámolásához. Az egységek a munkálatok során egy gázpalackot is kivittek az épületből.
Az első félévben keletkezett lakástüzekben szerencsére senki sem vesztette életét vármegyénkben, szemben a tavalyi év első félévével, amelynek során a lakástüzek 2 áldozatot szedtek.
A félév során átlagosan kevesebb, mint két naponta felcsaptak a lángok valakinek az otthonában. Ezekben az esetekben 5 ember sérült meg, 3-mal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban, többségük füstmérgezést szenvedett. A lakástüzekhez összesen 174 tűzoltóautót riasztottak, a tűzoltók összesen 106 órát töltöttek a tüzek oltásával. A leghosszabb beavatkozás közel 8 órán át tartott: február 11-én egy 60 négyzetméteres alapterületű, többszintes családi ház égett Balassagyarmaton. 20 tűzoltó 6 járművel avatkozott be a káresetnél.
A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 2 lakástűz után indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, sütés-főzés, avar- vagy szemétégetés, illetve a kémény műszaki állapota miatt gyulladt ki épület. Egy otthonban szándékos gyújtogatás miatt keletkezett tűz.
A legtöbb tűz kéményben (40 százalék), hálószobában (10 százalék), illetve konyhában (8 százalék) keletkezett.
A 99 tűzzel érintett otthon egyikében sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, amikor még van idő cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.
Szén-monoxid miatt 2023 első felében 16-szor hívták a tűzoltókat, 11-gyel kevesebbszer, mint egy évvel korábban. 7 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést. A szén-monoxid akkor jön létre, ha beltérben nyílt láng van és a tűz környezetében nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Mivel meleg vízre nyáron is szükségünk van, nyáron is fenyegető veszélyforrásról van szó.
Kapás Márton tű. főhadnagy
szóvivő
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 13:00, kedd | Helyi
Hurrá, nyaralunk!
Tombol a nyár. A vakáció a gyerekeknek még javában tart, sőt, sokan még csak most készülnek a családdal vagy a barátokkal tervezett utazásra. Annak érdekében, hogy a nyaralás egy életre szóló élmény maradjon, kérjük, fogadják meg ta
2024. Július 23. 11:40, kedd | Helyi
Állatkínzás miatt emeltek vádat egy rétsági gazda ellen.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 78 éves férfi ellen, aki 40 lovat tartott méltatlan körülmények között, több állat el is pusztult - közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség
2024. Július 23. 11:00, kedd | Helyi
Tusványos - Ma kezdődik a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
\"Jobb pályán\" mottóval kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - közismertebb nevén Tusványos.
2024. Július 23. 08:48, kedd | Helyi
Népegészségügyi központ: javasolt a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás a várandósoknak.
A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány, a betegség szórványosan fordul elő, de a várandósoknak javasolt a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás.