Városlista
2023. február 2, csütörtök - Karolina

Képek | Kultúra

Száz Év Tánc "Salgótarján 100 Éve Város" Emlékévet Lezáró Díszünnepség

2023-01-16 12:56:55

Elérkeztünk az emlékév végéhez. Ahogyan egy évvel ezelőtt, 2022. január 27-én, Salgótarján várossá nyilvánításának 100. évfordulóján rendkívül színvonalas, nagyszabású eseménnyel nyitottuk a centenáriumot, úgy most, egy év elteltével január 27-én ugyanígy zárjuk.
Változtatva a szokásokon az önkormányzat idén úgy döntött, hogy a Díszünnepség kapuit megnyitja a nagyközönség előtt, hiszen ez minden salgótarjáni, minden itt élő közös ünnepe!
A Száz év tánc című ünnepségen beszédet mond Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere, valamint átadják a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése által alapított kitüntető címet és díjakat.
A Díszünnepség során kétszer is elkápráztatja a közönséget a salgótarjáni származású Szűcs Zoltán „Szücsi” által alapított és vezetett, világhírű Attraction Látványszínház, akik lélegzetelállító produkciójukkal első külföldi csapatként 2013-ban megnyerték a Britain's Got Talent tehetségkutatót. Műsorukban közreműködik a Nógrád Táncegyüttes, a Havanna Táncstúdió Sportegyesület, valamint a Medalion Táncsport Egyesület.

Száz Év Tánc
Száz Év Tánc