Városlista
2021. június 14, hétfő - Vazul

Képek | Sport

SALGÓ RALLY

2021-06-01 06:00:22

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! Kedves Vendégeink!

1975 szeptemberében rendeztek Salgótarján környékén először országos rali versenyt, és akkor a város fel is került a sportág országos térképére. A rali nemzetközi hírűvé terebélyesedett salgótarjáni autóversenye ugyan támogatók hiányában néhány esztendőn át kényszerszünetet tartott, önkormányzatunk úgy döntött, hogy visszahozza a Salgó Rallye néven ismert viadalt Salgótarjánba.

2016-ban dübörögtek fel újra versenyautók a Fő téri rajtnál és a városkörnyék csodálatos tájain, a szakági vezetők, versenyzők és szurkolók egybehangzó véleménye pedig alátámasztotta: jó döntést hoztunk, a ralinak helye van a nógrádi megyeszékhely sportéletében.

Azóta minden évben sor került a nagy érdeklődéssel kísért versenyre, melyet 2020-ban és idén a koronavírus-járvány miatt bizonytalanságok vettek körül, ám örömünkre a vírus nem tudta legyőzni a ralit, így tavaly és 2021-ben is sor kerülhet a viadalra.

Bár az előzetesen elfogadott versenynaptárban a Salgó Rally szerepelt 2021 első futamaként, ám a pandémiás helyzet miatt a futam szervezői kénytelen voltak későbbre halasztani az eseményt. A sportági szakszövetség és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata közös szándékának megfelelően így június 4-5-én köszönthetjük újra a hazai rali sport élmezőnyét és a szurkolókat.

Városunk vezetése meggyőződéssel vallja, hogy a rali verseny kapcsán a sportkedvelők sokaságának figyelme Salgótarján felé fordul. Ez azért is fontos számunkra, mert az ilyenkor az ország más részeiről a városba és környékére látogató szurkolók megismerhetik Salgótarján páratlan természeti környezetét, látnivalóit, az elmúlt évek fejlesztéseit.

Városunk önkormányzata 2021-ben is minden rendelkezésére álló támogatást megad a futam sikeres lebonyolításhoz. Bízunk benne, hogy a sportvezetők, versenyzők és szurkolók felejthetetlen élményekkel, a helyiek vendégszeretetét megismerve szép emlékeket őriznek majd Salgótarjánról.

Az izgalmasnak ígérkező versenyre minden duónak sikeres szereplést, a szurkolóknak kellemes időtöltést kívánok.

Fekete Zsolt
Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere.

Rally verseny miatt 2021. június 4-én és 5-én több útszakaszon ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani Nógrád megyében.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy a 2021-es Salgó Rally verseny miatt az alábbi ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani:

2021. június 4-én 6 órától június 5-én 22 óráig teljes szélességében lezárják Salgótarjánban, a 21-es számú főút 58 100 kilométerszelvénye és a 60 570 kilométerszelvénye közötti útszakaszt (a salgótarjáni felüljáró és a besztercei körforgalom közötti gyorsforgalmi utat).

2021. június 4-én 14 óra 30 perctől 20 óra 30 percig, továbbá 2021. június 5-én 6 óra 30 perctől 19 óráig teljes szélességében lezárják a Bátonyterenye, Szorospataki út 104. és a 24109-es számú út 008 779 kilométerszelvénye (Szuha külterülete) közötti útszakaszt.

2021. június 5-én 7 óra 30 perctől 20 óra 30 percig teljes szélességében lezárják a 2304-es számú út Salgótarján és Cered közötti, valamint a 23111-es számú út Cered és Szilaspogony közötti szakaszát. Kerülni Pétervására irányába javasolt.

2021. június 5-én 6 órától 18 óra 30 percig teljes szélességében lezárják a 2408-as számú út Mátrakeresztes és Mátraszentimre közti szakaszát. Kerülni Szurdokpüspöki – Gyöngyös irányába javasolt.

Kérjük a járművezetőket, hogy az érintett időszakban a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!



2021. június 4. (péntek) RALLY1. IDŐTERV.


Szerviz A (Salgótarján) 15 perc 17:05

Gy1 Bátonyterenye - Szuha 11.2 km 17:53

Gyűjtő 5 perc 18:43

Szerviz B (Salgótarján) 30 perc 18:48

Éjszakai Parc Fermé 19:28

2021. június 5. (szombat)

Szerviz C (Salgótarján) 15 perc 07:05

Gy2 Mátrakeresztes - Mátraszentimre /1 9.64 km 08:03

Gy3 Mátraalmás - Bátonyterenye /1 10.8 km 08:36

Gy4 Cered - Zagyvaróna /1 16.8 km 09:44

Gyűjtő 5 perc 10:09

Szerviz D (Salgótarján) 45 perc 10:14

Gyűjtő 30 perc 11:14

Gy5 Mátrakeresztes - Mátraszentimre /2 9.64 km 12:17

Gy6 Mátraalmás - Bátonyterenye /2 10.8 km 12:50

Gy7 Cered - Zagyvaróna /2 16.8 km 13:58

Gyűjtő 5 perc 14:28

Szerviz E (Salgótarján) 45 perc 14:33

Gyűjtő 30 perc 15:33

Gy8 Mátrakeresztes - Mátraszentimre /3 9.64 km 16:36

Gy9 Mátraalmás - Bátonyterenye /3 10.8 km 17:09

Gy10 Cered - Zagyvaróna /3 16.8 km 18:17

CÉLDOBOGÓ (Salgótarján) 19:02

2021. június 4. (péntek) HISTORIC IDŐTERV.

Szerviz A (Salgótarján) 15 perc 18:45

Gy1 Bátonyterenye - Szuha 11.2 km 19:33

Gyűjtő 5 perc 20:23

Szerviz B (Salgótarján) 30 perc 20:28

Éjszakai Parc Fermé 21:08

2021. június 5. (szombat)

Szerviz C (Salgótarján) 15 perc 09:05

Gy2 Mátrakeresztes - Mátraszentimre /1 9.64 km 10:33

Gy3 Mátraalmás - Bátonyterenye /1 10.8 km 10:36

Gy4 Cered - Zagyvaróna /1 16.8 km 11:44

Gyűjtő 5 perc 12:09

Szerviz D (Salgótarján) 45 perc 12:14

Gyűjtő 30 perc 13:14

Gy5 Mátrakeresztes - Mátraszentimre /2 9.64 km 14:17

Gy6 Mátraalmás - Bátonyterenye /2 10.8 km 14:50

Gy7 Cered - Zagyvaróna /2 16.8 km 15:08

CÉLDOBOGÓ (Salgótarján) 15:53

2021. június 5. (szombat) RALLY 3. IDŐTERV.

Szerviz A (Salgótarján) 15 perc 09:17

Gy1 Mátrakeresztes - Mátraszentimre /1 9.64 km 10:15

Gy2 Mátraalmás - Bátonyterenye /1 10.8 km 10:48

Gy3 Cered - Zagyvaróna 16.8 km 11:56

Gyűjtő 5 perc 12:21

Szerviz B (Salgótarján) 45 perc 12:26

Gyűjtő 30 perc 13:26

Gy4 Mátrakeresztes - Mátraszentimre /2 9.64 km 14:29

Gy5 Mátraalmás - Bátonyterenye /2 10.8 km 15:02

CÉLDOBOGÓ (Salgótarján) 15:42






SALGÓ RALLY
SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY SALGÓ RALLY