Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Képek | Közélet

Rács mögött a telephelyre betörők

2023-02-02 09:54:09

A szécsényi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy nógrádmegyeri telephelyre törtek be.


A Szécsényi Rendőrkapitányság eljárást folytat jármű önkényes elvétele bűntett, valamint lopás és rongálás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt három huszonéves Nógrádmegyerben élő férfival szemben.

A gyanúsítottak 2023. január 29-én az éjszakai órákban Nógrádmegyer településen lopási szándékkal megjelentek a telephelyen és a kerítésen átmászva bejutottak annak udvarára. Az ott parkoló gépjárművekben kutatást végeztek és azokból különféle tárgyakat – akkumulátorokat, szerszámkészletet, autóalkatrészeket – szedtek ki. Ezen kívül a telephely üzemcsarnok nyitott részébe is bementek, ahol 23 szerelőoverált vettek magukhoz. Azért, hogy az összeszedett értékeket a helyszínről magukkal tudják vinni, azokat a telephelyen tárolt személygépkocsiba tették, amellyel az autószerelő műhelyt körülhatárolt drótkerítésen áthajtottak. Távozásuk során az útjukat elállta egy szerelés alatt álló gépkocsi, amelynek a telepről történő kihajtásuk közben szándékosan nekihajtottak, hogy azt az útból eltolják, így abban és az eltulajdonított gépjárműben is kárt okoztak. A gépkocsival a településen jogtalanul közlekedtek, majd azt egy családi ház udvarán hátrahagyták, amely ott feltalálásra került.

A legfiatalabb elkövető megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy a településen lopási szándékkal több családi ház területére is bement. Január hónapban összesen három ingatlanból lopott el különféle értékeket, köztük villanymotort, gázpalackot, szarvas agancsot és kerékpárt. A helyi lakos előzőleg már járt az autószerelő műhely területén is, ahonnan GPS-t és akkumulátort tulajdonított el.

A szécsényi rendőrök a három férfit elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A hatóság tagjai a nógrádmegyeri lakosokat őrizetbe vették és a Balassagyarmati Járási Ügyészségen indítványozták a férfiak bűnügyi felügyeletének elrendelését.

Forrás.: Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Király-Kollár Ramóna r. hadnagy
sajtóreferens

Rács mögött a telephelyre betörők
Rács mögött a telephelyre betörők Rács mögött a telephelyre betörők Rács mögött a telephelyre betörők