Képek | Kultúra

Emlékezem . . .
Valahányszor átlépem középiskolám küszöbét, meghatottság lesz úrrá rajtam. A szívem a torkomban dobog. Előjönnek ifjúságunk csúcsának emlékei.
Amikor befejezéséhez közeledett az építkezés, tudtuk mi, Madáchosok, hogy tőlünk is átkerülnek diákok az akkor még „ Új Gimnázium ”- nak nevezett iskolába. III. osztályosok voltunk, Leblanc Zsoltné volt az osztályfőnökünk. Tartalmas, szép időszakot éltünk meg együtt a három év alatt. Az 1966/67-es tanévünket már a „dombon” kezdtük. Nem értettük, hogy utolsó évünkre miért tettek át bennünket. Miért nem felmenő rendszerben kezdett működni az iskola, mondjuk második osztálytól kezdve? Nem örültünk a változásnak, de bele kellett törődnünk. Nagy várakozással fogtunk neki az új tanévnek.
Négy negyedikes osztály volt. A mi osztályunk a IV. D. volt összesen 4 fiúval. Jól mutattak a tablónk 4 sarkában. Osztályfőnökünk Jakab Margit tanárnő volt. Történelmet tanított és a gyakorlati foglalkozásainkat vezette.
Sokan és sok felől, a környező településekről is jöttek tanulók, akikkel hamar összebarátkoztunk. Jó volt a hangulat. Ismerkedtünk az épülettel is, az aulával, a körfolyosóval, a szaktantermekkel és az addig számunkra ismeretlen „ függő folyosó ”- val. Szüneteink nagy részét itt töltöttük. Innen csodás a kilátás szeretett völgyvárosunkra.
Gimnáziumunk ünnepélyes avatására karácsony előtt került sor, december 21.- én. Most is előttem van az aulában függő hatalmas transzparens, rajta a Szophoklészt- től való idézettel amely így hangzik :
„SOK VAN MI CSODÁLATOS, DE AZ EMBERNÉL NINCS SEMMI CSODÁLATOSABB”

Történelemből és németből félévkor csak 4-es osztályzatot kaptam. Most is mosolygok, amikor eszembe jut az egyik, számomra örök nyomot hagyó német óránk. Német mondatomban - a hasonló szavak okán - ceruzát ettem a vajas kenyér helyett. Dőlt az osztály a nevetéstől. Szeretett Szász János tanár bácsink csak mosolygott a bajusza alatt. Mondanom sem kell, ezek után többé nem keverem össze a két szót.
Beleszoktunk új életünkbe amikor újabb – nekünk nem tetsző – döntéssel kellett megbirkóznunk. Mindenütt szalaggal jelzik az „érettség” - re , érettségire való felkészülés időszakát, amelyet szalagavató ünnepség keretében tűznek fel a végzősök ruhájára. Nekünk ez sajnos nem adatott meg. Igazgatónkat, Fabulya Lászlót nem tudtuk meggyőzni, hogy milyen fontos az ünnepi esemény számunkra.
A ballagás megható, egyben örömteli is volt. Végre vége az órákra járásnak, az „agytágítás”-nak, a sok-sok lépcső koptatásának. Végre vár a nagybetűs ÉLET.
Most már megszépítő messzeségbe tűnnek az át nem élt, valamint az átélt események. Ha csak egy kis időre is, de újra a vágyakkal és tervekkel teli emberke lehettem. Oly jó volt emlékezni rá!

Molnár P. Ani