Városlista
2024. június 23, vasárnap - Zoltán

Képek | Kiállítás

CAC Kutyakiállítás 2023.

2023-03-27 12:28:16

Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete (ENME) által szervezett Salgótarjáni CAC Kutyashow-nak. A kutyatulajdonosok több mint ezer négylábút vezettek fel a bírók előtt, amely rekordnak számít a salgótarjáni kutyakiállítások történetében.

Az esemény megnyitóján elsőként Tóth Hajnalka, az ENME elnöke köszöntötte. Salgótarján egy nagyon szép helyszínt tud biztosítani ennek a kutyakiállításnak immár évek óta. Megemlékeztek Korózs Andrásról, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége elnökéről, megannyi salgótarjáni kutyakiállítás vezetőbírójáról is, aki tavaly novemberben életének 60. évében, rövid, súlyos betegség után elhunyt.
Az idei kutyakiállítás és -show vezetőbírói szerepkörét Kotlár Róbert tölti be, aki fantasztikusnak nevezte a nógrádi megyeszékhelyen elért nevezési létszámot, majd bemutatta a bírókat. Kotlár Róbert azt is elárulta, hogy „köreikben” kettő új bírót is köszönthetnek, így Trefán-Török Alexandrát, aki a corgi fajtában induló négylábúakat értékelte, illetve Bényi Kristófot, aki a border collie ebek esetében tette ugyanezt. A rangos bírói mezőnyben egy salgótarjáni kinológiai szakember is szerepelt Víg Orsolya személyében.
Idén a nógrádi megyeszékhelyen a skót juhászkutya bizonyult a legnépszerűbb fajtának nem kevesebb, mint 36 egyeddel. Ezt követte 32-es létszámmal a border collie, de az érdeklődők szép számban láthattak a bírálókörökben magyar fajtákat is, így például sima szőrű magyar vizslát, mudit, pulit és kuvaszt is. Mellettük a golden retriever, a cane corso, és a berni pásztorkutya fajtákat bírálóknak szintén sok teendője akadt a nap folyamán.

CAC Kutyakiállítás 2023.
CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023. CAC Kutyakiállítás 2023.