Városlista
2024. március 28, csütörtök - Gedeon, Johanna

Képek | Közélet

7 nap – 11 baleset – 2 sérült

2023-03-06 13:41:56

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt egy héten 11 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Egy 20 éves férfi közlekedett 2023. március 2-án 20 óra 30 perc körül Salgótarjánban, a Bajcsy-Zsilinszky úton Zagyvapálfalva felé, amikor előzés közben nekiütközött az előtte balra, nagy ívben kanyarodó gépkocsi oldalának, amelynek következtében annak vezetője megsérült.
A vármegye rendőrei az elmúlt egy héten további egy személyi sérüléssel járó és kilenc anyagi káros baleset helyszínén, valamint négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Számos közlekedési baleset kiváltó oka az előzési és a kanyarodási szabályok megsértése. Nagyon fontos, hogy mielőtt a járművezető irányt változtat, manővere előtt meg kell győződnie arról, hogy gépkocsija előzésébe nem kezdett-e bele más jármű, illetve elsőbbséget kell adnia a szemből érkezőknek.

Ugyanígy az előzés során is nagyon körültekintően kell eljárni. Még annak megkezdése előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy más nem előzi-e már a járművét, az előtte haladó ilyen szándékot nem jelzett-e, van-e elegendő út a manőverhez, illetve ezzel más járművezetőt nem késztet-e hirtelen fékezésre. Szintén fontos a megfelelő oldaltávolság megtartása is.

Balra kanyarodási manővert végző és előzését megkezdő járművek esetén mindkét sofőrre vonatkoznak szabályok. A kanyarodó csak akkor kezdheti meg irányváltoztatását, ha meggyőződött arról, hogy őt nem előzik. Az előzést végző egy balra kanyarodó mellett pedig csak jobbról haladhat el. Hogy e szabályoknak mindkét fél eleget tudjon tenni, elengedhetetlenül szükséges az irányjelző, illetve a visszapillantó tükrök használata.

Kérjük a járművezetőket, az előzési szabályok mellett fokozottan figyeljenek a kanyarodás szabályainak betartására is!

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!

…hogy mindenki hazaérjen!

Tamás- Kovács Andrea r. őrnagy
sajtóreferens

7 nap – 11 baleset – 2 sérült
7 nap – 11 baleset – 2 sérült 7 nap – 11 baleset – 2 sérült 7 nap – 11 baleset – 2 sérült