Hírek
2014. Október 20. 10:01, hétfő |
Kék hírek
Forrás: MTI
Zsarolási kísérletért felfüggesztett fogházbüntetést kapott egy diák
![Zsarolási kísérletért felfüggesztett fogházbüntetést kapott egy diák](/external/image_cache/6/d/0/6d0601a2a5dfb139067b708ec06c1568.jpg)
Jogerősen egy év felfüggesztett fogházbüntetést kapott zsarolási kísérletért egy nyíregyházi diák, aki ellen gyorsított eljárásban emelt vádat az ügyészség - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.
Zsíros Zsolt megyei főügyész tájékoztatása szerint a 15 éves fiú két osztálytársától akart zsarolással pénzt, illetve cigarettát szerezni. Az egyik nyíregyházi középiskolában két tanulótársát veressel fenyegette, hogy adjanak át neki egy doboz cigarettát, illetve 500 forintot, s egyiküket bántalmazta is, a nyakát szorongatva.
A diákok a követelésnek nem tettek eleget, a történteket elmondták szüleiknek és az iskola vezetőinek.
A rendőrség az iskolából állította elő a diákot. A fiú beismerő vallomást tett. A szeptemberben történt zsarolási kísérlet után a gyanúsítottat, hogy ne tudja befolyásolni a fiúkat, illetve a tanúkat, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, húsz napig volt javítóintézetben.
A gyorsított eljárásban emelt vád alapján a Nyíregyházi Járásbíróság a büntetlen előéletű fiatalt súlyos fenyegetéssel elkövetett kétrendbeli zsarolás bűntettének kísérlete miatt jogerősen egy év fogházbüntetésre ítélte, végrehajtását három évre felfüggesztette, és egyidejűleg elrendelte pártfogói felügyeletét is - áll a szabolcsi főügyész közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.