Hírek
2019. Április 25. 09:50, csütörtök |
Életmód
Forrás: mti
WHO: kétéves koruk előtt ne nézzenek semmilyen képernyőt passzívan a gyerekek
![WHO: kétéves koruk előtt ne nézzenek semmilyen képernyőt passzívan a gyerekek](/external/image_cache/7/2/2/72243c7e3abd3336b959dc1c1ee17408.jpg)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új ajánlása szerint kétéves koruk előtt ne ültessék semmilyen képernyő elé passzívan a gyerekeket a szülők, gondviselők.
A nemzetközi szervezet szerint kettő és négy éves kor között is legfeljebb napi egy órát, de inkább kevesebbet engedélyezzenek a szülők a gyerekeknek a tévé vagy más képernyő előtt, ideértve a számítógépes játékokat is.
A WHO új ajánlásai arra irányulnak, hogy a szülők ne ültessék passzívan a képernyők elé a kicsiket, ne adjanak a kezükbe tabletet vagy mobiltelefont szórakoztatásul. A szervezet ezzel a gyermekkori mozgásszegénység ellen küzd, mivel a kevés mozgás, testedzés globálisan vezető kockázati tényezője az idő előtti halálozásnak és az elhízás okozta betegségeknek.
A BBC News kiemelte, hogy a WHO először fogalmazott meg öt év alatti gyermekek számára ajánlást a fizikai aktivitással, mozgásszegény viselkedéssel és az alvással kapcsolatban.
Az új irányelveket a WHO vasárnap Glasgowban, az elhízással foglalkozó európai kongresszuson ismerteti részletesen.
Az ajánlások között szerepel, hogy a kisbabák egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, sokat mozogjanak, és legalább harminc percig a hasukon feküdjenek. Az újszülöttek számára fontos a 14-17 óra alvás, négy és 11 hónapos kor között pedig a 12-16 óra alvás ajánlott. Ebben a korosztályban egyszerre egy óránál többet ne töltsön a gyerek bekötve babakocsiban, ülésben vagy babahordóban - figyelmeztetnek a szervezet kutatói.
Az egy és két év közötti kisgyerekek számára napi legalább három órás fizikai aktivitást, legfeljebb egy órai képernyőidőt és 10-13 óra alvást ajánl a WHO. Ebben a korcsoportban szintén nem ajánlott egyszerre egy óránál több időre korlátozni a gyerekek mozgását, például a kocsiülésbe bekötve.
A WHO az ajánlásokat a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján fogalmazta meg. A képernyő előtt töltött idővel kapcsolatban azonban továbbra sem született olyan meghatározó kutatás, amely egyértelműen megállapítaná, milyen károsodásokat okoz, illetve milyen haszna lehet.
Juana Willumsen, az ajánlások egyik kidolgozója azt tanácsolta a szülőknek, hogy a passzívan a képernyő előtt töltött időt változtassák inkább értékes együttlétté: például olvassanak a gyerekeknek, mert az fejleszti a nyelvi készségeiket.
A szakértő szerint az olyan tévés gyermekprogramok, amelyek arra bíztatják a kicsiket, hogy mozogjanak közben, nézhetők, de ezeket is jobb, ha a szülő vagy gondviselő együtt nézi velük, és segít a feladatokban vagy abban, hogy be tudjanak kapcsolódni a tevékenységbe.
Az Egyesült Államokban 18 hónapos kor előtt nem ajánlják a gyerekeknek a képernyőnézést, Kanadában kétéves kor a határ - ismertette a BBC News hozzátéve, hogy Nagy-Britanniában nincs ilyen hivatalosan ajánlott limit.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 08:07, kedd | Életmód
Kétezer foglyot kaszabolhattak le a mohácsi csatát követően a tömegsírok vizsgálata szerint
A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolja, hogy mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával az ütközetet követően
2024. Július 16. 08:04, kedd | Életmód
A Hold és az Antares együttállása lesz látható szerda este az égbolton
Szabad szemmel is látható lesz Hold és az Antares csillag együttállása szerda este tíz órától az égbolton - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t hétfőn.
2024. Július 15. 08:00, hétfő | Életmód
Kálid Artúr kapta a Hollósi Frigyes-díjat
Kálid Artúr kapta idén a Hollósi Frigyes-díjat; az elismerést a közönség szavazatai alapján a Hyppolit, a lakáj címszerepéért nyerte el a Kőszegi Várszínház Köz-Játék Fesztiválján.
2024. Július 11. 08:04, csütörtök | Életmód
Készül a Shrek 5, két év múlva mutatják be
A DreamWorks Animation bejelentette, hogy elkészítik a Shrek ötödik epizódját, ami 2026 júliusában kerülhet majd a mozikba - számolt be róla kedden a Variety.com.