Hírek
2014. Január 22. 15:00, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd
Világháborús lőfegyvereket is rejtegetett
A 65 éves salgótarjáni férfit a rendőrök elfogták, a lakásában hatósági engedély nélkül tárolt lőfegyvereket és lőszereket lefoglalták.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást F. István 65 éves salgótarjáni lakos ellen.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai 2014. január 20-án 16 óra körüli időben vagyon elleni bűncselekmény gyanúja miatt házkutatást tartottak F. István salgótarjáni lakásán. Ennek során a hatóság tagjai lopásból származó tárgyat nem találtak, azonban – az előzetes szaktanácsadói vélemény alapján - két, az első és a második világháborúban használatos puskát, és egy darab forgótáras flóbert pisztolyt, továbbá különféle lőszert és több hatástalanított lőszerhüvelyt foglaltak le. A férfi a lőfegyverek és lőszerek tartására megfelelő hatósági engedéllyel nem rendelkezik.
A rendőrök F. Istvánt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, és vele szemben az eljárás - szabadlábon hagyása mellett - szakértő bevonásával folyamatban van.
További cikkeink:
Ízkollázs
Menetrendek
Képeslapküldő
Traffipax
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
