Hírek
2024. Január 03. 10:00, szerda |
Helyi sport
Forrás: MOTORSPORT EGRI DÁVID
Verstappen: a Red Bull „büszke” lehet arra, amit a Hondával elért.
![Verstappen: a Red Bull „büszke” lehet arra, amit a Hondával elért.](/external/image_cache/5/7/a/57a4e9b5dfe3a3e2c0c7e7e4867f5bf2.jpg)
A háromszoros világbajnok, Max Verstappen szerint egyértelmű, hogy a Honda is kulcsfontosságú szerepet játszott az F1-es sikereiben, emiatt pedig nagyon hálás is nekik.
A japánok 2015-ben nagy lelkesedéssel tértek vissza a sorozatba a McLaren partnereként, de az a házasság végül csúfosan megbukott. Ezt követően 2018-tól a Toro Rossót, 2019-től pedig már a Red Bullt is ők látták el erőforrásokkal, ez az együttműködés pedig sokkal jövedelmezőbbnek bizonyult.
A kezdeti néhány futamgyőzelem után 2021-ben ugyanis Verstappennel már egyéni bajnoki címet ünnepelhettek, az utóbbi két szezonban pedig mindkét téren övék lett a győzelem. A hollandot ennek kapcsán megkérdezték, hogy mennyire játszott fontos szerepet a Honda az ő sikereiben. „Hatalmas szerepük volt. A motor és a karosszéria együttese az, amely lehetővé teszi, hogy ilyen dolgokat valósíthass meg. Nagyon örülök, hogy a Hondával dolgozhatok. Mindig is hálás voltam ezért. Nagyszerű emberekről van szó, mindig hihetetlenül kedvesek, de közben szuper motiváltak is. Mindig hajlandóak meghallgatni téged és hajlandóak fejlődni is.”
A Honda 2021 végeztével hivatalosan ugyan kivonult a szériából, de azóta is ők látják el hajtóegységekkel a Red Bull szinte mindent megnyerő gépezetét, az együttműködés pedig egészen a jövő év végéig így marad. Utána a Honda azonban már az Aston Martinnal áll össze, miközben a bikások a Forddal szövetkeznek és saját erőforrást gyártanak. Verstappen korábban ugyan azt nyilatkozta, hogy nagy „kár”, amiért a Honda távozik mellőlük, de a két fél között persze ettől még nincsenek ellentétek. „Ők mindig is különleges helyet fognak elfoglalni a szívemben, még akkor is, ha ’25 végén távoznak. Rendkívül büszke vagyok rájuk, hiszen érdemes megnézni, honnan indultunk és hol tartunk most. Szerintem mindannyian büszkék lehetünk erre.”
És ha már szóba került a Red Bull saját motorja, Helmut Marko szerint jól áll a projektjük, de B-tervvel nem készülnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 18:45, szombat | Helyi sport
HORZE Szabadidős Lovasverseny Szilvásvárad.
2024.07.20-án Szilvásváradrara utaztak a Fülöp LSE lovasai. Fülöp Veronika Edző,Deák Borbála,Földi Boglárka,Gulyás Eszter,Szegedi Kiara,Kis Virág Liliána,Molnár Lotti,Kósa Mira Anna,
2024. Július 20. 18:00, szombat | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Norris vezérletével mclarenes első sor a Hungaroringen.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
2024. Július 20. 13:45, szombat | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Norrisé a legjobb köridő a harmadik szabadedzésen.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője végzett az első helyen a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén, szombaton a Hungaroringen.
2024. Július 20. 10:40, szombat | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Olasz sikerrel zárult a Forma-3-asok sprintversenye.
Az orosz származású és olasz színekben versenyző Nikita Bedrin nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat délelőtt rendezett első betétfutamát, a Forma-3-asok sprintversenyét a Hungaroringen.