Hírek
2021. Augusztus 19. 17:10, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Verekedésig fajult a közlekedési vita
![Verekedésig fajult a közlekedési vita](/external/image_cache/0/4/0/0401da9be29961d51871e39aeb361339.jpg)
Garázdaság vétsége miatt emelt vádat az ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy eldurvult közlekedési konfliktust követően bántalmazott egy másik férfit Balatonmáriafürdőn.
A 26 éves férfi júliusban az úttesten kijelölt kerékpársávon biciklizett, azonban rendkívül indulatossá vált, amikor úgy ítélte meg, hogy a járművel vele azonos irányba tartó sofőr túl közel haladt el mellette. Mivel a jelentős forgalom miatt az autók is csak lépésben haladtak, a vádlott nem sokkal később utolérte a másik férfit, akinek a középső ujja felmutatásával fejezte ki nemtetszését a megelőzésével kapcsolatban – olvasható az ügyészség csütörtöki közleményében.
Kifejtve, hogy erre tekintettel a vezető – a kuplungot benyomva, és továbbra is lassan haladva – gázfröccsöket adott, mire a vádlott megállt, majd a sofőrt a lehúzott ablakon keresztül egy alkalommal arcon ütötte. A bántalmazott férfi ezt követően kiszállt az autójából, és – azért, hogy számonkérje a történteket – szitkozódva a vádlott felé indult, azonban ez alkalommal az úttestre esett, miután a vádlott ismételten megütötte.
A vádlottat ezt követően a helyszínre érkető járőrök a Marcali Rendőrkapitányságra előállították.
A Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottal szemben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 12. 20:16, péntek | Kék hírek
Idén is kérjük az autósokat
ÓVATOSAN, FIGYELMESEN KÖZLEKEDJENEK! Július második felétől augusztus közepéig tart legnagyobb állományú és legelterjedtebb nagyvadfajunk, az őz párzása.