Hírek
2023. Szeptember 14. 16:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI/MÜPA
Végvárak, vitézek címmel mutatja be új darabját a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.
![Végvárak, vitézek címmel mutatja be új darabját a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.](/external/image_cache/7/f/a/7fa64e7c77b882d04a59aacf2653a57d.jpg)
A koppányi aga testamentuma című regény nyomán készült előadás október 14-én és 15-én Budapesten a Müpában, a Liszt Ünnep keretében látható.
Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető, ügyvezető igazgató az együtes csütörtöki viseletbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján elmondta: gazdag évad áll előttük, az együttesnek 120 előadása lesz. Folyamatos munkával, több bemutatóval készülnek.
Elmondta: a 2023/24-es évadban kiemelt együtteseként lépnek színpadra a Müpában, ahol három új darabot mutatnak be.
Mint mondta, a Fekete István regényének ihletésére, Zs. Vincze Zsuzsa forgatókönyvéből eredeti népzenei feldolgozásokra és Eredics Benjamin zeneművére készített Végvárak, vitézek az októberi ősbemutató után november 5-én és 6-án is látható a Müpában. A produkcióban a történelem és a mai kor egy "színház a színházban" előadásban elevenedik meg. A táncosok felváltva kalandoznak a régmúlt és a jelen világában, látványos, virtuóz táncokat, színes színpadképeket láthat a közönség.
Kiemelte, hogy novemberben szintén ifjúsági előadás látható új bemutatóként: Petőfi Sándor életét viszik színpadra, Éljen Petőfi! címmel.
Zs. Vincze Zsuzsa az együttes szakmai vezetője hozzátette: jövő év februárjában Farsangvasárnap címmel terveznek premiert.
Mint kiemelte, a bemutatók mellett szeptember 20-án és 21-én A hűtlen feleség című darab is látható lesz a Müpában.
Szólt arról is, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes arculata, honlapja megújult, amelyben nagy szerepe van Emmer László fotográfusnak és Hódi Rezső grafikusnak.
Zsuráfszky Zoltán hozzátette: a Nemzeti Színházban a Körhinta, a Csíksomlyói passió és az Egri csillagok című közös produkciók után decemberben elkészítik az Aranyhajú hármasok című darabot, majd tavasszal Szarka Tamásssal és Vidnyánszky Attilával közös munkaként A cigánytábor az égbe megy című filmből is ismert történetet viszik színre.
Mint kiemelte, az együttes pénteken a Kárpátok visszhangja című műsorát adja elő a Nemzeti Táncszínházban.
Mint elhangzott, az együttes vidéken és külföldön is fellép.
Október 19-én a Nemzeti Színházban az Egri csillagok látható, 25-én a Nemzeti Táncszínházban az Élő táncarchívum - Kalotaszeg című produkció, majd 26-án a Mátyás, a világ királya tekinthető meg.
A Csipkerózsika című produkció október 31-én a Békés Kulturális Centrumban, november 22-én pedig a Pápai Művelődési Házban látható. A Drakula című produkciónak december 5-én a RaM-ArT Színház ad helyet.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 22. 08:15, hétfő | Helyi
Visszatér a meleg nyári idő.
Sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből elszórtan nyugaton és helyenként a Duna-Tisza közén fordulhat elő zápor, zivatar.
2024. Július 22. 08:00, hétfő | Helyi
Tűzgyújtási tilalom!!!
A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatóak.
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Helyi
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.