Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2015. Augusztus 20. 07:00, csütörtök | Helyi

Városaink augusztus 20-i ünnepi programjai

Városaink augusztus 20-i ünnepi programjai

Ízelítő az augusztus 20-i állami ünnep megyei programjaiból.

Salgótarjánban holnap 16 órakor koszorúzási ünnepség és közös imádság kezdődik a Szent István téren, ünnepi köszöntőt mond majd Dóra Ottó polgármester, a műsorban közreműködnek a Zenthe Ferenc Színház művészei. A Fő téren 17 órakor kezdődnek a kulturális programok, a szabadtéri színpadon fellép majd a Bon-Bon, a Viganó és az Ifjú Nógrád Táncegyüttesek, 20 órától Péter Szabó Szilvia ad koncertet, majd fél tízkor tűzijáték zárja az ünnepet.

Balassagyarmaton 10 órakor ünnepi műsor kezdődik a Vármegyeháza dísztermében, melynek részeként sor kerül a kenyérszegésre is. 16 órától szórakoztató programokra várják a lakosságot a Civitas Fortissima térre, ahol különbözős táncos és énekes produkciókat láthatnak majd, többek között Soltész Rezső is fellép majd 18 órától.

Szécsényben 10 órától ünnepi szentmise kezdődik, majd 11 órától koszorúzási ünnepséget tartanak a Szent Erzsébet téren. Este nyolc ótáról a Várkertben a Dzsungel Könyve című musicalt láthatják az érdeklődők.

Bátonyterenyén a Maconkai Búcsú programjaira 10 órától várják az érdeklődőket a maconkai Szent István Király Római Katolikus Templom környékére. A szentmisét és ünnepi körmenetet követően a nap során hagyományőrzők lépnek fel.

Pásztón a Romkertben 9 órakor szabadtéri szentmisével kezdődnek a programok, a sztárvendég délután Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar lesz.

Rétságon délelőtt fél tíztől szabadtéri istentiszteletet tartanak a templomkertben. A nagyparkolóban délután 17 órától kezdődő kulturális programban többek között a Theatrum Hungaricum előadásában láthatja majd a közönség Az Államalapító című történelmi játékot, majd az este során táncosok és mulatós műsor következik, végül pedig 22 órakor tűzijáték zárja a napot.

Forrás: radiofocus.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.