Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2020. Október 02. 12:53, péntek | Helyi
Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség

Vádemelés az állatkínzóval szemben

Vádemelés az állatkínzóval szemben

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádiratában végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta azzal az egykori állatorvossal szemben, aki olyan méltatlan körülmények között tartotta haszonállatait, hogy azok nagy része lesoványodott, megbetegedett, sőt több el is pusztult.

A vád szerint a Nógrád megyei férfi 2020 februárjában állattartó telephelyén több mint száz haszonállatot, köztük szamarakat, juhokat és mangalica sertéseket tartott. A telep az állatok tartására nem volt alkalmas, a területet ugyanis szemét és állati csontmaradványok borították, emellett az állatoknak takarmány, kiszolgáló épület, illetve szélvédett, száraz pihenőhely sem volt.

A vádlott harminckilenc szamarat és közel ötven, különböző fajtájú juhot tartott, melyek gondozására, ellátására és állatorvosi vizsgálatára nem fordított kellő figyelmet, megfelelő mennyiségű és minőségű takarmányt, vizet nem kaptak. Mivel a szamarak patájának megfelelő ápolása is elmaradt, ez olyan mértékű ízületi elváltozást eredményezett, hogy a szamarak járásképtelenné váltak, közülük hét el is pusztult. A szükséges gondozás elmulasztása miatt több juh is rühös lett, rendszeres nyírásuk, körmölésük szintén nem történt meg.

Bár a hatóság erre felszólította, a vádlott az állattetemeket sem szállíttatta el, ezzel pedig a még élő jószágokat fertőzésveszélynek tette ki.

Annak ellenére, hogy a hatóság 2018-ban a sertéstartástól már eltiltotta a vádlottat, több mangalicát is tartott egy fémhálóval elkerített részen, melyből éles drótdarabok álltak ki, mely miatt fennállt annak veszélye, hogy az állatok megsérülhetnek. A vádlott a sertéseket olyan területen tartotta, melyet mély iszap borított, száraz pihenőhelyük nekik sem volt.

Ezek a tartási körülmények, a megfelelő ápolás és gondozás elmaradása az állatoknak különös szenvedést okozott, több állat egészségkárosodást szenvedett vagy elpusztult.

Az egykori állatorvos vádlott kamarai tagságát a Magyar Állatorvosi Kamara 2016-ban felfüggesztette, az állategészségügyi szolgáltatói engedélyét bevonta.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a korábban már állatkínzás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vádiratában. Indítványt tett a vádlottal szemben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelésére és az állatorvosi tevékenység gyakorlásától végleges hatállyal történő eltiltására, valamint a 258.175 Ft összegű bűnügyi költség megfizetésére kötelezésére is.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi

VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!

Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.

2026. Január 25. 13:32, vasárnap | Helyi

EGY RÈGI TÖRTÉNET!

Messziről jött emberek beszélnek zöldségeket, baloldali megmondóemberek pedig ferdítik a valóságot, ezért fontosnak tartom, hogy röviden bemutassam az én történetemet.

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést