Hírek
2013. Július 18. 08:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Vádat emeltek a szügyi postajárat kirablója ellen
Fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség egy többszörösen büntetett férfi ellen.
A férfii a vádirat szerint társával kirabolta a postajáratot 2010 októberében Szügyben - közölte a főügyészség szóvivője az MTI-vel.
Bóna Gyula elmondta: 2010. október 28-án a reggeli postajárat mellett egy lopott, szlovák forgalmi rendszámú autó állt meg, a vádlott, P. István ismeretlen társa fegyverrel kényszerítette a postakocsi vezetőjét, hogy nyissa ki a jármű hátsó ajtaját.
A 38 éves P. István meglátta a pénzkazettát, de mivel azt az autó aljához rögzítették, a kistehergépkocsi vezetője pedig közölte, hogy nem tudja kinyitni, addig rángatta a rögzítő állványt, amíg ki nem szakította.
A rablók elmenekültek a helyszínről.
A pénzkazettában egymillió 200 ezer forint volt, a hozzá rögzített nyomtató, az állvány és maga a kazetta értéke további 325 ezer forint, így rablók a bűncselekménnyel összesen 1 millió 525 ezer forintos kárt okoztak a Magyar Posta Zrt.-nek - mondta Bóna Gyula.
Tájékoztatása szerint P. István társának kilétét nem sikerült felderíteni. A főügyészség szerint P. István bűnösségét az igazságügyi genetikai szakértői vélemény, illetve tanúvallomások bizonyítják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
