Hírek
2013. Július 16. 12:00, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Vádat emeltek a féltékenységből gyilkoló domonyi férfi ellen
A bírósági eljárást a Balassagyarmati Törvényszék folytatja le.
Előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség az ellen a domonyi férfi ellen, aki novemberben az élettársát elszerető férfit meggyilkolta Szirákon - közölte a testület szóvivője pénteken az MTI-vel.
Bóna Gyula elmondta, a büntetlen előéletű, 41 éves T. Zoltán élettársi kapcsolatban élt P. Ilonával domonyi házában 2012 júniusáig. Egy gyermekük is született. Kapcsolatuk azonban 2011-ben kezdett megromlani, mert a férfi elvesztette munkáját és nem tudta eltartani a családot.
A pár időközben megismerkedett a nő anyai nagybátyjával, S. József sértettel, aki többször anyagi segítséget nyújtott nekik, és egyre erősebb érzelmi viszonyba került P. Ilonával. A nő végül tavaly júniusban kisfiával együtt elköltözött szülei sziráki házába.
T. Zoltán képtelen volt feldolgozni a szakítást és a gyermekétől való elszakadást. Abba sem tudott belenyugodni, hogy volt élettársa saját édesanyja testvérével folytat szerelmi és szexuális viszonyt. Utóbbi miatt rendszeresen gúnyolták is Domonyban az ismerősei, ezért a vádlott egyre inkább gyűlölte S. Józsefet, és azt hangoztatta, hogy megöli - mondta a szóvivő.
A domonyi férfi 2012. november 14-én késő este egy 20 centiméter pengehosszú késsel gyalog indult el a mintegy 40 kilométerre lévő Szirákra, és a nő házánál várt, hogy leszámoljon riválisával. A sértettre akkor támadt rá, amikor az hajnali öt óra körül ki akart menni az udvari vécére. A vádirat szerint a vádlott emberi mivoltából kivetkőzve, testszerte tizennyolcszor szúrta meg a sértettet, majd elmenekült a helyszínről.
T. Zoltán, akit a rendőrök még Szirák belterületén elfogtak, beismerte a bűncselekmény elkövetését. A szóvivő elmondta, hogy a férfi őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba került.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
