Hírek
2014. November 20. 10:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Utazó vagyonvédelem
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Utazó vagyonvédelem című program keretében 12 nógrádi településen tart vagyonvédelemmel kapcsolatos bűnmegelőzési programot.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya 2014. november 17-én első alkalommal a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság illetékességi területén, Lucfalva községben tartotta meg az Utazó vagyonvédelem elnevezésű rendezvényét a lakosság részére.
A rendezvényt Bakos Gyula, Lucfalva polgármestere nyitotta meg, melyet követően dr. Kalmár Zsolt r. alezredes, rendőrfőkapitány-helyettes köszöntötte a résztvevőket. A megnyitón Révész Ákos r. alezredes, a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság vezetője is részt vett. Dr. Kalmár Zsolt r. alezredes úr elmondta, hogy program célja a vagyon elleni jogsértések megelőzése, visszaszorítása, a különböző vagyonvédelmi eszközök alkalmazásának ismertetése, a lakosság „önvédelmi képességének” elősegítése, az áldozattá válás elkerüléséhez szükséges ismeretek bővítése.
A program keretében a kiválasztott 12 Nógrád megyei településen különböző bűnmegelőzési módszerekkel, valamint mechanikus és elektronikus vagyonvédelmi eszközökkel ismerkedhetnek meg egy kiállítás keretében az érdeklődők. A rendőrség szakemberei a - legfiatalabb korosztálytól kezdődően a legidősebb korosztályig - áldozat- és vagyonvédelmi előadásokat tartanak, mely során a legaktívabbakat ajándéktárggyal jutalmaznak. Bűnmegelőzési előadásokat tartanak továbbá az adott településen segítő tevékenységet ellátó és a szociális szférában dolgozók részére is. A program keretében további vagyonvédelmi tanácsokat tartalmazó szóróanyagot osztanak szét a lakosság között a betöréses és alkalmi lopások megelőzése érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi
VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!
Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.
2026. Január 25. 13:32, vasárnap | Helyi
EGY RÈGI TÖRTÉNET!
Messziről jött emberek beszélnek zöldségeket, baloldali megmondóemberek pedig ferdítik a valóságot, ezért fontosnak tartom, hogy röviden bemutassam az én történetemet.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
