Hírek
2014. Március 08. 11:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd
Uszoda és több tornaterem épül Nógrád megyében
Öt sportlétesítmény épül Nógrád megye nyugati részén: Balassagyarmaton uszoda, Nagyorosziban, Nézsán, Szécsényben és Varsányban pedig tornaterem.
A beruházások az idén kezdődnek a köznevelési infrastruktúra-fejlesztési program keretében - jelentette be Balla Mihály fideszes országgyűlési képviselő Balassagyarmaton sajtótájékoztatón.
A létesítményeket a tankerületeken keresztül az állam üzemelteti majd. A kormány a jövő héten egyeztet a települések vezetőivel a részletekről, így a létesítmények helyéről, méretéről és a megvalósítás üteméről - közölte a kormánypárti politikus.
A képviselő ismertette: a helyszínek kiválasztása előtt a kormány azt mérte fel, hogy hol vannak sportlétesítmény-fejlesztési hiányosságok.
Példaként mondta, hogy Nagyorosziban 140 iskolás tanul, és csak tornaszobájuk van, vagy Balassagyarmaton hatezer diák van, a vonzáskörzetben 15 ezer, de legközelebb Vácon, Nagykürtösön és Salgótarjánban van uszoda.
A létesítményeket 8 és 16 óra között a köznevelésben, ez időn túl a szabadidős tevékenységben, a tömeg- és versenysportban használhatják majd - mondta.
A sajtótájékoztatón Csach Gábor (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat alpolgármestere azt mondta, nagy viták zajlanak a képviselő-testületben az ellenzéki és a kormánypártok között arról, hogy helyes volt-e a köznevelési reform. Úgy fogalmazott: ez a nap jó példája annak, hogy rendkívül jó döntést hozott a kormány, mert nem lehet az önkormányzatok felelősségére hagyni a köznevelést, így az egészség és a sport kérdését sem.
Balassagyarmaton soha nem lett volna uszoda, ha az állam nem vállalja a működtetését, mert a város ennek költségét nem tudná finanszírozni - tette hozzá az alpolgármester.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
