Hírek
2013. Június 01. 12:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd
Uniós forrásból képzik a dolgozókat a salgótarjáni kórházban
Uniós forrásból képzik a salgótarjáni kórház dolgozóit, az intézmény 116 millió forintot nyert képzési programok megvalósítására.
Mindez a GYEMSZI honlapján megjelent közleményben olvasható. Mint kiderült, a Szent Lázár Megyei Kórházban tíz hiányszakmában huszonnégy szakdolgozót képeznek az Új Széchenyi Terv keretében. Az első ráépített szakmai képzés megszervezését öt orvos vállalta. A projekt 27 hónapos ideje alatt 240 dolgozó vesz részt az összesen ötféle típusú képzésen. A szakképzésekben résztvevők motivációs díjban részesülnek, ezzel is ösztönözve a tanulási kedvet, és növelve a kórház iránti elkötelezettséget. A pályázat lehetőséget biztosít arra is, hogy a képzésekkel kapcsolatos valamennyi költség visszaforogjon a kórház számlájára, mivel a támogatás mértéke százszázalékos. Az 1870-ben alapított Szent Lázár Kórház Nógrád megye egyik legnagyobb foglalkoztatója. Az intézmény vezetése elkötelezett abban, hogy az egyébként hiányszakmáknak tekinthető területeken is folyamatosan legyenek szakemberei.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
