Az átlagos olvasó ezt a közlekedési eszközt a Svábheggyel azonosítja, van, akinek még a tátrai, csorbatói fogas is eszébe jut – de hogy Észak-Magyarországon is üzemelt valaha ilyen, az kiesett az emlékezetből.
A salgótarjáni önkormányzat még 2009-ben nyújtott be pályázatot a Salgóbánya–Beszterce lakótelep közti, a régi nyomvonalon futó fogaskerekű megvalósítására. A kedvező elbírálás után 2010-ben a tanulmánytervet is elkészítették, ezek szerint a 4,7 kilométer hosszú, 760 milliméter nyomtávú vasútvonal a végállomások között két megállóval, elsődlegesen turisztikai célokat szolgálva épülhet meg, de a későbbiekben a menetrend szerinti személyszállítást is elképzelhetőnek tartják. Az engedélyezési eljárást a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál 2013. december 30-án indították el.
Salgótarjánban a vasgyár és a salgóbányai I. szénrakodó között a vasút 1881-ben indult meg, mintegy 5,8 kilométeres hosszban, 222 méteres szintkülönbséget leküzdve – ez tette szükségessé a fogasléces szakasz kiépítését is. Ezeken a részeken a pálya emelkedése 24,4 és 105,4 ezrelék között váltakozott. Az első gőzmozdonyt Ausztriából, a floridsdorfi gyárból szerezték be. 1932-ben a járműállomány két adhéziós, négy fogasüzemű mozdonyból, hat személykocsiból, és összesen 232 különböző teherkocsiból állt.
A második világháború után – hiába volt a nehézipar erőltetett fejlesztése – a vonal állapota a karbantartás hiánya miatt fokozatosan leromlott. A gazdasági tervek 1953-as felülvizsgálata következtében itt is visszaesett a forgalom, az ipari mennyiség helyett csupán válogatott illetményszenet fuvaroztak. Az amúgy igen népszerű személyszállításból sem élhetett meg a vasút, hivatalosan ugyanis nem volt közforgalmú, tehát menetjegyet sem árusítottak. Utoljára 1956 őszén, a forradalom előtt közlekedtek a vonatok, a pálya bontását 1957 júliusában kezdték el. A salgótarjáni fogaskerekű hetvenhét év üzem és bő fél évszázad tetszhalál után éledhet újra.

Forrás: iho.hu

Legfrissebb híreink