Hírek
2016. Október 20. 13:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: radiofocus
Újra pályáznak az egykori Dornyay Turistaház felújítására
A Salgótarján Helyi TDM Közhasznú Egyesület egy magyar-szlovák határon átnyúló pályázati forrás lehetőségeit kihasználva újra megpróbálkozik a Dornyay Turistaház felújításához szükséges támogatás megszerzésével. Mindezt Dr. Palásthy Tamás, az egyesület elnöke jelentette be a szervezet tegnap délelőtti, rendkívüli taggyűlésén. Közölte: a határon átnyúló forrásra két szlovák oldali és két magyar oldali szervezet közösen pályázik. A salgótarjáni projektelem az egykori Dornyay Turistaház felújítása lenne, amennyiben a projekt forráshoz jut. A szervezet az épület tulajdonosaitól tíz évre – kizárólagos – üzemeltetési joggal bírna, így a ház újra a helyi közösség, illetve az ide érkező turisták szolgálatába állna. Az elmúlt évek során a lehetőségként felmerülő összes pályázati lehetőséget kihasználta a tulajdonosi kör, de eddig sajnos nem jártak sikerrel. Amennyiben a projektötlet most zöld utat kap, megvalósulhat a ház teljes körű felújítása. Funkcióját tekintve megtartaná a „klasszikus” turistaház-jelleget, így többek között információs központ, büfé, melegítőkonyha, csomagmegőrző, ajándékbolt is helyet kaphatna benne. Emellett egy, az üvegipari és a bányászati hagyományokat bemutató látványos, interaktív bemutatóteret is elhelyeznének az épületben. A pályázatot a partnerek napokon belül benyújtják, a korábbi tapasztalatok szerint a döntés azonban csak több hónap elteltével, várhatóan 2017 első negyedévében várható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
