Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2017. Február 16. 13:30, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Újra első osztályú raliverseny lesz Salgótarjánban

Újra első osztályú raliverseny lesz Salgótarjánban

Újra első osztályú raliverseny lesz Salgótarjánban, a Salgó 2017 futamát április végén rendezik meg, várhatóan 140-160 versenyzővel.

Berényi Ákos, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) rali szakágának vezetője a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, az országos bajnokság második futama lesz a salgótarjáni, aszfaltos utakon, a lebonyolításról még zajlik az egyeztetés. Április 28-30-án ezúttal is másodosztályú verseny zajlik a városban, majd a szombati prológ, a belvárosi versenyfelvezető gyorsasági szakasz után vasárnap versenyeznek a Salgó 2017 résztvevői.

A szakágvezető hozzátette: szeretné, hogy 2018-ban kiemelt rendezvény legyen a Salgó 2017, mert a versenyzők tavaly is elégedettek voltak, szeretik ezt a régiót, nagyon jók a versenypályák.

Fodor Krisztián versenyszervező közölte, hogy az első osztály és az ORC kategória mintegy 70 autót vonultat fel, a másodosztállyal együtt 140-160 között lehet majd a versenyzői létszám Salgótarjánban. Pénteken a fakultatív átvételekkel kezdődik a program, szombaton a három-négy órás prológ után este "összeolvad" a Salgó és az Ózd rallye. A versenyzők így az eddig megszokott négy helyett hét helyszínen mérettetik meg magukat.

A szervezők a gyorsasági szakaszok helyszíneit nem árulták el, mindössze annyit, hogy szeretnek ragaszkodni a hagyományokhoz, így várhatóan a Cered-Zagyvaróna közötti és a kazári szakaszt is beautózzák majd a versenyzők.

Salgótarján önkormányzata négymillió forinttal, ingyenes önkormányzati ingatlanhasználattal, takarítással vagy kordonépítéssel is segíti a Salgó 2017 rallyt. Fekete Zsolt polgármester szerint a városiak és a versenyzők is évek óta várnak már erre a programra, úgy fogalmazott, hogy a város kitörési pontjai közé tartozik a sportturisztika is.

Fotó:biroautosport.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.